Így akadályozza meg a kormány, hogy a bankok az ügyfeleket sarcolják

Fotó: shutterstock
Vágólapra másolva!
Költségstopot vezetett be a kormány a lakossági bankszámlákra, hogy a bankok az extraprofitadó terheit ne tudják az ügyfelekre terhelni. Az erről szóló rendelet a Magyar Közlönyben is megjelent.
Vágólapra másolva!

Gulyás Gergely, a Miniszterelnöség vezetője a hétfői Kormányinfón jelezte, hogy egy költségstopot vezetnek be a lakossági számlák esetében, hogy az adóemelés hatását a pénzintézetek ne terheljék tovább az ügyfelekre. 

Később a Nemzetgazdasági Minisztérium ezzel kapcsolatban azt közölte: „a pénzügyi terhek növekedésének megakadályozása érdekében a kormány díjemelési stopot vezet be a lakossági fizetési számlákhoz kapcsolódó díjak, költségek és egyéb fizetési kötelezettségek vonatkozásában. E szerint 2024. december 31-ig a lakossági ügyfelek esetében a bankszámláknál egyoldalú díjemelést közvetlen és közvetett formában sem valósíthatnak meg a pénzügyi szolgáltatók. Ez a tiltás az összes fizetési számlához kapcsolódó díjra vonatkozik, amely a már fennálló szerződésekre és az új szerződésekre is irányadó”.

Hétfőn este pedig a Magyar Közlönyben megerősítést nyert a tiltó döntés.  

A rendeletből kiderül

  • a) az e rendelet hatálybalépésekor fennálló szerződések esetén egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül nem módosíthatja a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvény (a továbbiakban: Pft.) szerinti fogyasztó fizetési számlájához közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó, szolgáltató részére fizetendő jutalékot, díjat, költséget, költségelemet vagy egyéb fizetési kötelezettséget, valamint a fogyasztót illető díj, költség elengedést, adott kedvezményt – ideértve az időszakos elengedést és kedvezményt is – vagy egyéb jóváírást;
  • b) az általa az e rendelet hatálybalépése napján általánosan – üzletszabályzatában, általános szerződési feltételeiben, hirdetményében meghatározott – alkalmazott, a Pft. szerinti fogyasztó fizetési számlájához közvetlenül vagy közvetve kapcsolódó, szolgáltató részére fizetendő jutalékot, díjat költséget, költségelemet vagy egyéb fizetési kötelezettséget nem emelheti, valamint a fogyasztót illető díj, költség elengedést, adott kedvezményt – ideértve az időszakos elengedést és kedvezményt is – vagy egyéb jóváírást nem csökkentheti.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!