A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Bajban a McDonald's, bevetik a titkos fegyvert

Vágólapra másolva!
A várakozásokkal ellentétben növekedés helyett csökkent a világ legnagyobb gyorsétteremláncának második negyedéves forgalma. A cégnek muszáj lépnie, aminek keretében akár áraikat is mérsékelhetik, valamint új nagy hamburgerrel csábíthatják vissza a vásárlókat.
Vágólapra másolva!

Csökkentek az idei második negyedévben a McDonald's eladásai, erre 2020 óta nem volt példa – derül ki a vállalat pénzügyi jelentéséből. Ez csalódást keltő eredmény, az elemzők és a vállalat is szerény növekedésre számított – írja a Vg.hu.

big mac, bigmac
Csökkentek a McDonald's második negyedéves eladásai (illusztráció)
Fotó: Shutterstock

Annak, hogy milyen okai lehetnek a mostani jelentésben jól láthatóan tükröződő forgalom-visszaesésnek, az Origo is több alkalommal írt. A vártnál szerényebb teljesítmény mögött a cég termékeinél tapasztalható, az általános inflációs szintet meghaladó áremelkedés mértéke azonosítható. Az egyre dráguló termékek sok, egyébként a vállalat egyik legfontosabb célcsoportjává vált, szerényebb jövedelmű vásárlót tartottak vissza a vásárlástól, akik inkább otthon készítettek ételeket maguknak. Mindez azért fontos fejlemény, mert a McDonald's és a hozzá hasonló gyorétteremláncok gazdasági jelentősége különösen az Egyesült Államokban óriási.

A vállalat egy évvel korábbi értékesítései összesen 1 százalékkal csökkentek az egy évvel korábban elértek képest, így az eladások 6,5 milliárd dollárt értek el a második negyedévben a legalább már 1 éve megnyitott üzletek forgalmát tekintve. 

A cégnek most kb. 42 ezer étterme van szerte a világon.

Ahogy az Origo megírta, természetesen a vállalatnál már egy ideje látják, hogy lépésekre van szükség a vásárlók visszahódításáért. Ennek érdekében – és részben válaszként a versenytársak ajánlataira – bevezették az 5 dollárba kerülő menüt az amerikai éttermekben. Az Egyesült Királyságban ugyanez a menü (3 termék választásával) 3 fontba kerül.

Chris Kempczinski, a cég vezérigazgatója azt mondta, hogy

 árképzésüket átfogó módon gondolják újra.

Ez egyesek szerint akár árcsökkenést is jelenthet, s bár a cégvezető részleteket nem közölt, szavai megnyugtatták a részvényárfolyamért aggódókat. Kempczinski annyit árult el, hogy a további kedvezményes ajánlatokkal próbálják megállítani az eladások csökkenését, és közölte azt is: van tervük a következő lépésekre.

Ezek közé tartozik alighanem az is, hogy Kempczinski a befektetőknek tartott tájékoztatón bejelentette

új nagy hamburgert vezetnek be Big Arch néven.

 Az új "megaszendvics" két marhahúspogácsát, réteges olvasztott sajtot, feltétel, és a vállalat csípős szószát tartalmazza majd. Íme a látványképe:

image

A cég azt is közölte, hogy a terméket három nemzetközi piacukon is tesztelni fogják, ebből az egyik Kanada lesz. A McDonald'snál további potenciált látnak a csirkehúsos termékekben, míg a növényi alapú hússal készült termékek továbbra is parkolópályán vannak, s könnyen lehet, hogy végleg ott is maradnak.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!