A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Nagy bejelentést tett a Primark az árairól

Vágólapra másolva!
"Befagyasztja" egyes, az iskolára készülő családok által gyakran vásárolt termékei árát a brit Primark.
Vágólapra másolva!

A Primark több száz gyerekruházati terméket évekkel korábbi árakon kínál az Egyesült Királyságban. A cég ezzel versenytársai lépésére kíván reagálni a brit piacon: több ruházati kiskereskedő ugyanis "vissza az iskolába!" promóciót hirdetett, melynek keretében egyes termékeiket csökkentett áron kínálják az iskolára készülő családoknak.

A Primark azt közölte, hogy egyes farmerruházati termékeinek, pólóinak, kabátjainak és még számos cikkének árát a 2021-ben érvényes árakon kínálja a vásárlóknak.

A vállalat döntéséről beszámoló Retail Gazette szerint ez azt jelenti, hogy egy kisgyerek számára vásárolt hosszú ujjú pólót, egy leggingset és egy kapucnis felsőt összesen 8,3 fontért meg lehet vásárolni a cég boltjaiban. A promóciót a cég mind az üzleteiben, mind a bolti átvétellel kért internetes megrendeléseknél elérhetővé tette. Anglia és Wales területén egyébként összesen 57 boltjuk nyújtja az utóbbi szolgáltatást.

primark, üzlet
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock

A Primark bejelentése azután érkezett, hogy konkurensei, a Clarks, valamint az M&S közölte: az iskolakezdésre ajánlott ruházati termékek árait nem emeli annak ellenére sem, hogy a következő hetekben hagyományosan megnő azokra a kereslet.

Az Origo az angol piacról érkezett hír kapcsán kereste a magyarországi Primark-ot, hogy megtudja, terveznek-e hasonló lépést az egyelőre egyetlen helyen, Budapesten működő boltjukban. Megkeresésünkre későbbre ígértek választ.

Ahogy azt korábban megírtuk, nemrég hazánkban is üzletet nyitott a ruházati kereskedő, melynek eddig legközelebbi boltjaiért Bécsbe vagy Pozsonyba kellett utazniuk a magyar vásárlónak. A hazai bolt megnyitását óriási érdeklődés kísérte, erről az Origo is beszámolt.

Írtunk arról is, hogy a budapesti üzletnyitás több mint 8 millió eurós beruházásból valósult meg, és több mint 180 munkahelyet teremtett a régióban. A Primark budapesti boltja jelentős mérföldkő a globális terjeszkedésben, mivel Magyarország a vállalat 17. piaca világszerte, és a 6. a közép- és kelet-európai régióban. A boltban kapható ruhák 55 százaléka újrahasznosított vagy fenntartható forrásból származó anyagok felhasználásával készül

Az ötvenöt évvel ezelőtt alapított üzletlánc történetét ebben a cikkünkben mutattuk be

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!