Egy neves magazin Európa legszebbjének nevezi Budapestet

Vágólapra másolva!
Noha vannak olyan feltételezések, hogy többek között a pandémia, illetve az, hogy az új generációnak kevésbé van kedve kimozdulni otthonról, világszerte visszavetette az éjszakai életet, a TimeOut magazin gyűjtése alapján azonban inkább arról van szó, hogy a súlypont áthelyeződött Európából a világ más részeire. S noha a toplista első öt városából csak egy európai, Budapest viszont ott van az élbolyban az éjszakai bulizási és szórakozási lehetőségeket illetően.
Vágólapra másolva!

Több ezer embert kérdezett meg a Time Out utazási magazin a világ legjobb városaiban: 

a kedvenc éjszakai szórakozóhelyeik mellett kíváncsiak voltak az éjszakai élet változatosságára, a programok minőségére és megfizethetőségére is.

Az összes adat feldolgozása után leszűkítették a választékot az egyes országok legjobb városaira - írja a Roadster. Ezen kívül felkérték az éjszakai élet arcait, a legjobb DJ-ket is, hogy nevezzék meg a három-három kedvenc „éjszakai városukat”, amelyek megérdemlik a reflektorfényt – ezeket külön listában szedték össze. A jó öreg Európa lemaradt kicsit, az első hat így néz ki:

  1. Rio de Janeiro, Brazília
  2. Manila, Fülöp-szigetek
  3. Berlin, Németország
  4. Guadalajara, Mexikó
  5. Austin, Egyesült Államok
  6. Lagos, Nigéria

Utána viszont három európai város következik: Rotterdam, Manchester és Budapest, végül a top tizet Ghána fővárosa, Accra zárja.

A DJ-k Barcelona, Hongkong és Brisbane éjszakai életére szavaztak.

De nézzük, mit lehet tudni a toplistás európai városok éjszakai életéről, és mit írnak Budapestről!

Rotterdam (7. hely)

Hollandia második legnagyobb városa sokkal olcsóbb az elsőnél, azaz Amszterdamnál, legalábbis éjszaka. 

Rotterdam éjszakai élete nem koncentrálódik egy szűkebb területre, hanem szétterül a városban. Dedikált utca a kávézóknak, bároknak és éttermeknek, de minden sarkon és csatornaparton történik valami.

Budapest, termál fürdő, buli, esti buli, éjszakai fürdőzés, bulis fürdőzés
Éjszakai fürdőzés a budapesti Széchenyi Gyógyfürdőben
Fotó: NORTHFOTO/Xinhua News Agency 

Manchester (8. hely)

„Bárki, aki járt szórakozni Mannyben, őriz örökre szóló sztorikat az éjszakai életről” – írja a TimeOut. Ugyan drágának számít, de a minőségét 80 százalékosra értékelték, kiemelve a befogadó jellegét, a változatosságát, de az „eleven” és a „felszabadult” jelzők is gyakran visszaköszöntek.

Budapest (9. hely)

Budapest éjszakai élete szintén nemcsak egy helyszínes: Budapest Park, Remix, Instant, BOB, Szimpla, és még hosszan lehetne sorolni a helyeket. A minőségi értékelés elérte a 80 százalékot.

A jól bevált romkocsmáknak az épületek tetején találjuk meg az alternatíváját: egyre több ugyanis a nívós rooftop bar, ahol a minőségi vendéglátás mellett mesés kilátás várja a bulizókat. A TimeOut említi a butikhotelek bárjait is, az Ariát, a 360-at és az ausztrál TRIBE csoport ferencvárosi Skybarját, a Cloud IX-et. Említik még az A38 hajót (DJ-szettek és partik színhelye, ami kihasználja a gyönyörű városképet), és bár kimaradt a Sziget Fesztivál és sok egyéb szórakozási lehetőség,

 Budapestet nemes egyszerűséggel „Európa legszebb fővárosának” nevezik.

Barcelona (DJ-k ajánlása)

A katalán főváros bónuszként került a listára, Pau Roca DJ ajánlására, aki azt emelte ki, hogy a szokásos klubéleten túl is rengeteg kreativitás és energia mozog a városban, sokan kevernek remek zenét, és egyre csak bővül ez a szcéna. 

Konkrét helyszínként felmerült a Red58, a Nitsa Club és a Curtis, ahol elcsíphetjük Goldie-t, Joe Claussellt vagy a Wu-Tang Clant. 

Mindehhez azt is hozzá kell tenni, hogy több helyen, így Spanyolország egyes turistaközponjaiban is korlátozásokat vezettek be a nem megfelelően viselkedő, és sokszor féktelenül bulizó, vagy egyszerűen csak a helyiek szerint túl nagy számban megjelenő külföldi turistákra vonatkozóan.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!