Egy csodás tó partján fekvő város most a legdrágább az egész világon

Vágólapra másolva!
Az idén is elkészült az az összesítés, amely a megélhetési költségek alapján azt mutatja meg, hogy a világ mely városaiban a legdrágább az élet. Mutatjuk a friss rangsort.
Vágólapra másolva!

A Numbeo nevű adatbázis félévente közzéteszi a világ városainak megélhetési költségeit vizsgáló indexét, most tették közzé a 2024-es adatokat. Számos városban néztek meg olyan tényezőket, mint az élelmiszerek ára, az éttermi étkezések költsége és a helyi vásárlóerő, majd az adatokat összesítve kaptak egy általános megélhetési költség-pontszámot.

A rangsor élén Genf áll: a svájci város megélhetési költségeinek összpontszáma 101,7, ami a világ legdrágább városává teszi. 

Szorosan követi Zürich, amely 100,4-es pontszámmal a második helyet foglalja el - mindkét svájci város különösen magas pontszámot ért el az élelmiszerek és az éttermi étkezések árát tekintve.

A harmadik helyen New York, a negyediken San Francisco, az ötödik helyen pedig Boston áll. Az amerikai városok összességében uralják a listát - emeli ki a Roadster.

További érdekesség, hogy ha a lakások bérleti díjára vonatkozó adatokat is figyelembe vesszük, akkor Genf a harmadik helyen végzett 81,5 ponttal. Ami pedig azt jelenti, hogy általánosságban 18,5 százalékkal olcsóbb ott élni, mint New Yorkban. Az élelmiszer-átlagárak Genf esetében 111,4 pontot hoztak, tehát többe kerül egy bevásárlás a svájci városban, mint az amerikai metropoliszban.

Ez a világ 10 legdrágább városa 2024-ben:

  1. Genf
  2. Zürich
  3. New York
  4. San Francisco
  5. Boston
  6. Reykjavík
  7. Washington DC
  8. Seattle
  9. Los Angeles
  10. Chicago
Genf
Genfben a világon a legmagasabbak a megélhetési költségek
Fotó: Shutterstock 

A Booking.com pedig kiosztotta a Traveller Review Awards díjakat az összes szállástípusra, amiből az utazók rangsorolása alapján az is kiderül, hogy melyek a világ legbarátságosabb városai.

Több mint 309 millió utazó értékelése alapján a szállásfoglaló oldal csaknem másfél millió szálláshelyet díjazott a világ 222 országából és területéről.

A szállásközvetítő portál felhasználói a következők szerint rangsorolták a pihenőhelyeket: vendégszeretet, szolgáltatások, továbbá a szálláshely, a programok és a közlekedés színvonalai alapján. A Booking.com a honlapján és az alkalmazásában 2020 decembere és 2023 novembere közötti vendégértékeléseit átlagolta a díjak kiosztásához.

Az elismeréseket 12. alkalommal adták a pihenőhelyeknek az apartmanoktól a nyaralókon, a faházakon és a villákon át a szállodákig az összes szállástípusra.

A Booking.com rangsorolása alapján ebben a galériás összeállításunkban mutattuk be, hogy melyek a világ legbarátságosabb városai.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!