Elképesztő részletek derültek ki a magyarok és a tőzsde kapcsolatáról

Vágólapra másolva!
Bár van olyan magyar bankpapír, ami egy év alatt 76 százalékos hozamot produkált, a megtakarításoknak mindössze pár százaléka jelenik meg a honi parketten forgó tőzsdei részvényekben. Az okok – amik között a Budapesti Értéktőzsde /BÉT/ minden ez irányú törekvése ellenére még mindig ott lehet a tőzsdei edukáció elégtelen volta – sokrétűek és egymásnak ellentmondóak.
Vágólapra másolva!

A magyar pénzügyi befektetéseket alapvetően a kockázatkerülés jellemzi, így a nagyon is kockázatosnak minősülő tőzsdei részvények eleve hátránnyal indulnak a szabad pénzekért folyó versenyben. Ez nyilvánvalóan kiderül abból is, hogy háztartások pénzügyi vagyonának jellemzően mintegy egyharmada, a lakossági pénzekért versengő pénzeszközökben tartott megtakarításoknak pedig, több mint 60 százaléka parkol biztonságosnak tekintett eszközökben. 

Konkrét számokban: a háztartások 105 ezer milliárd forintot meghaladó pénzügyi vagyonából (MNB 2024. II. féléves előzetes adat) a portfolio.hu elemzése alapján állampapírban, különféle bankbetétekben és készpénzben, valamint tőzsdei részvényekben, befektetési alapokban életbiztosításokban, és nyugdíjpénztárakban, illetve egyéb kötvény és jelzálog levélben  57 ezer milliárd forintot tartottak, amiből legbiztonságosabb pénzügyi eszközök – vagyis az állampapír, a bankbetét és a készpénz több mint 35 ezer milliárd forintot képviselt.

forint, bankjegy, illusztráció
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock/Copyright (c) 2019 Peter Gudella

Nő a kockázatvállalási kedv

A befektetési alapokba helyezett megtakarítások összege már két éve feltűnően növekszik és a második negyedévben meghaladta a 12 ezer milliárd forintot. Ez  37 százalékos növekedés az egy évvel korábbi bázishoz képest, ami jócskán meghaladja az állampapírok és a bankbetétek 14 százalék körüli növekedését. (A magyar tőzsdén jegyzett alapok is híznak, a külföldi lehetőségek viszont, nagyságrenddel nagyobb pénzeket vonzanak.)

Az eltolódás mindenképpen azt jelzi, hogy a kockázatosabb befektetések is egyre jobban bekerülnek a magyarok pénzügyi portfóliójába, hiszen ezek az alapok számos esetben azért kínálnak magas hozamokat, mert magas kockázatot hordoznak. Ilyenek lehetnek például a tőzsdén is forgó származtatott alapok, amik kifejezetten kockázatos befektetésnek minősülnek. Előnyük viszont, hogy szemben a közvetlen tőzsdei részvényvásárlással, nem követelnek folyamatos figyelmet a befektetőtől. 

Ugyancsak a kockázatvállalási kedv lassú erősödését jelzi, hogy a bázishoz képest a tőzsdei részvények is nagyon meggyőző – 36 százalékos – növekedést produkáltak, ám az ezekben megjelenő több mint 2,6 ezer milliárd forintnyi összeg még mindig nagyon alacsony hányadot képvisel a ranglistát vezető állampapírhoz, illetve a magukat a dobogó második helyére felküzdő befektetési jegyekhez képest. 

Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója szerint, a magyar befektetők nemzetközi összehasonlításban továbbra is óvatosak, azonban a megtakarítások növekedésének és a budapesti részvénypiac elmúlt időszaki jó teljesítményének köszönhetően már 1500 milliárd forintnyi hazai részvényt tartanak a magyar lakossági befektetők, ami BÉT részvénypiacának 10 százalékát teszi ki. A tőzsde lehetőséget teremt arra, hogy a hazai megtakarítások a magyar vállalatok finanszírozásában is nagyobb szerepet játszanak. Ehhez a pénzügyi ismeretek további bővítése is szükséges, amiért sokat tesznek az állami és piaci szereplők is, köztük a BÉT is.

A tőzsde a természetesen, nemcsak a honi parkettet jelenti a magyaroknak, sőt, a nemzetközi tőzsdéken forgó részvények nagyobb az érdeklődés, több mint másfélszer több pénz forgatnak a nagy külföldi börzéken, mint itthon. Ezeket a befektetéseket a legjobbroker.hu szerint augusztusban leginkább az etoro, xtb, plus500 és robomarkets platformokon keresztül – vagyis, internetes brókereken keresztül – eszközölték az emberek. (Az ajánlott részvények között szinte mindenütt a Tesla, az Apple, és az Amazon vezeti a sort, de számos helyen ott van például ott van például a Nvidia, is, ami az elmúlt évben 232 százalékos hozamot produkált.)

Budapesti Értéktőzsde, BÉT
A Budapesti Értéktőzsde
Fotó: Polyák Attila - Origo

A tőzsdei befektetések népszerűsítésért egyébként maga a BÉT is sokat tesz. A Pénzügyi Iránytű alapítvánnyal közösen évek óta szervezik a BÉT Részvényfutam nevű játékot, ami több tízezer gyereket és felnőttet mozgat meg, s amiben kétmillió forintos virtuális tőkével valós időben kereskedhetnek a résztvevők. Nagyon komoly edukációs potenciált képvisel maga a Pénzügyi Iránytű alapítvány is, ami mögött kiterjedt közép-, és általános iskolákat felölelő hálózat alakult ki. Ezekben a tőzsdei ismereteket már beépítették a tananyagba. De szerveznek tőzsde látogatásokat és ingyenes tanfolyamokat is, amik ugyancsak népszerűek. A pénzügyi tudatosság növelését célozza a PM által támogatott Pénz7 is, ami ugyancsak növekvő népszerűségnek örvend. 

A kriptopiaccal csak óvatosan

Ugyancsak a kockáztatási kedv növekedését jelzi, hogy a nagyon kockázatosnak minősülő kriptopiacnak is sikerült mintegy kétszázezer ügyfelet szerezni az amúgy  konzervatív befektetési szemléletűnek értékelt Magyarországon. A kockázat hangsúlyozása nem véletlen, hiszen az  – egyelőre folyamatosan felfelé kúszó – árfolyamot csak a kereslet kínálat szabályozza. Ezzel összefüggésben nem ritka a jelentősebb szereplők által végrehajtott piac manipuláció, de amint azt egy májusi amerikai eset is alátámasztja, a piramisjáték szerű csalás is benne van a pakliban. 

Binder István MNB felügyeleti szóvivő portálunknak nyilatkozva éppen ezért e termékekkel kapcsolatban óvatosságot javasolt. Ugyanakkor emlékeztetett: az EU irányadó jogszabályainak – köztük a MICA-nak – a megjelenését követően a magyar kriptotörvény is megszületett, és ez a jogszabályi háttér – ha a kockázatokat érdemben nem is tudja mérsékelni – legalább keretet ad a kriptokereskedésnek. 

 Bitcoin, kriptovaluta illusztráció. ETF, halving, tőzsde, grafikon.  50 Cent Bitcoinkriptovaluta
Indokolt az óvatosság a kriptopiacokon
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A fiatalok szívesebben rizikóznak 

A dolog természete miatt nem tudni, hogy jelenleg mennyi magyar megtakarítás forog a világ kriptopiacain, az viszont látszik, hogy ez a forma sokkal jobban érdekli a fiatalabb generációkat mint az idősebb korosztályokat. Ez a tapasztalata Fazekas Balázsnak a Debreceni Egyetem/DE/ Pénzügyi és Számviteli intézete adjunktusának, kutatójának – a tavalyi londoni tőzsde /LSEGT/ tőzsdejátékát megnyerő Lengyel Ádám egyik oktatójának is. 

A fiatalok és idősek befektetési attitűdjének különbsége a kutató szerint a tőzsdézési szokásokban is tetten érhető. A fiatalok mindkét piacon szívesebben kockáztatnak, ami viszont Fazekas Balázs szerint megfelelő felkészültség és tetemes időráfordítás nélkül ugyancsak veszélyes mutatvány lehet. Hasonló állásponton van Lengyel Ádám is, aki a tavalyi győzelmének köszönhetően ezt a nyarat a London Stock Exchange Group gyakornoki programjában töltötte, ahol élesben is kipróbálhatta tudását és részt vehetett egy egyetemi oktatásban esetleg hasznosnak bizonyuló tőzsdei oktató program kidolgozásában is. Az őt az LSGT versenyére nevező DE-en egyébként, minden gazdaságtudománnyal foglalkozó szakon oktatnak tőzsdei ismereteket, a pénzügy számvitel szakokon pedig, mélységében is foglalkoznak a börzével. A most induló pénzügyi mesterszakon egyebek mellett numerikus pénzügyeket is oktatnak majd. 

Ahol a profik készülnek

A Corvinus egyetem közlése szerint az ország pénzügy mesterszakjai közül a Corvinusé fókuszál leginkább a tőzsdei termékek modellezésére, és itt a leghangsúlyosabb a téma közgazdasági, matematikai, jogi és termékismeretek komplex nézőpontú oktatása is. Az alaposság mondhatni kötelező, hiszen szándékaik szerint profi tőzsdei szereplőket képeznek. A gyakorlati oktatásban használják a Stock Trak virtuális kereskedelmi termet mint oktatási eszközt is. Ez valós árakkal szimulálja a portfóliókezelést, elővételi jogot, határidős ügyleteket és kötvényeket, befektetési alapokat a legismertebb tőzsdékről, de bejuthatnak a hallgatók emellett más neves nemzetközi adatbázis is. A szűken vett tanrenden kívül számos olyan lehetőség van, ahol az ez iránt érdeklődők közelebb kerülhetnek a parkettek világához. Az egyetem egyik diákszervezete – a Budapest Investment Club – például, kifejezetten tőzsdei fókuszú.

 

Dombi Margit írása

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!