Soha nem látott pusztítást okozhattak a terroristák a Vörös-tenger élővilágában

Vágólapra másolva!
Súlyos ökológiai katasztrófával fenyeget a Vörös-tengeren veszteglő, megsérült olajszállító hajó, az MV Sounion. A hajóhoz nem engednek senkit közel a jemeni húszi lázadók, miközben egyes források szerint a rakteréből már szivárog a kőolaj. Ha kiömlik, az soha nem látott nagyságú tengeri katasztrófát okoz.
Vágólapra másolva!

Lángol az a hatalmas olajszállító hajó, melyet a múlt héten jemeni húszi lázadók támadtak meg a Vörös-tengeren. A hajó elvesztette motorerejét és manőverezőképességét. Bár a 25 fős legénység egy ideig még megpróbálta uralni a helyzetet és irányítani az MV Souniont, nem sokkal később 4 fős biztonsági kíséretükkel együtt egy francia romboló kimentette a tengerészeket a fedélzetről. 

A jemeni húszik által 2024. augusztus 23-án közzétett kép a görög tulajdonú Sounion olajszállító tartályhajóról.
Fotó: ANSARULLAH MEDIA CENTRE / AFP

Néhány nappal a görög illetőségű hajó elleni támadás után – augusztus 24-én, szombaton – tűz ütött ki a fedélzeten, mely cikkünk készítésekor a hírek szerint még mindig tart. A brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO) korábban közölte, hogy három tüzet észleltek a hajón, amely "láthatólag sodródik", annak ellenére, hogy korábban lehorgonyozták. 

Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tüzet illetve a húszik által közreadott videón látható robbanásokat.

Az viszont bizonyos, hogy az MV Sounion hamarosan a Vörös-tenger új szellemhajójává válhat, miközben a tengerhajózás történetének egyik legnagyobb ökológiai katasztrófáját idézheti elő.

1 millió hordó kőolaj jelenti a rettegést

Ahogy az Origo megírta, a Vörös-tenger és a tőle délkeletre eső Ádeni-öböl térségében folyamatosan csökken a hajózás biztonsága. Ennek oka, hogy az Irán által támogatott húszik az októberben a Hamász támadásával kitört gázai fegyveres konfliktusra reagálva, a palesztinok melletti állást foglalva, november óta több mint 80 támadást követtek el a Vörös-tengerre tartó amerikai, brit és izraeli kereskedelmi hajók ellen. 

A lázadók egy hajót elfoglaltak, kettőt elsüllyesztettek, a támadásokban eddig négy tengerész vesztette életét.

A rendkívüli veszélyessé vált tengeri helyzet miatt az Ázsiából induló vagy oda tartó hajók Afrika felé kerülnek, ami jelentős költségnövekedést, többletidőt eredményez a kereskedelemben, illetve átmeneti áruhiányt a boltokban, valamint nagyobb légköri szennyezést.

Szanaa, 2024. január 12. Újonnan toborzott húszi fegyveresek gyűlést tartanak a jemeni fővárosban, Szanaában 2024. január 12-én. Reggelre virradóan a brit légierő amerikai támogatással katonai műveletet hajtott végre a jemeni húszi lázadók szárazföldi állásai – Absz városának repülőtere és egy Bani körzetbeli katonai célpont – ellen, mert a brit védelmi tárca szerint húszi katonai létesítményekből felderítő és támadó drónokat indítottak a Vörös-tenger felé. A jemeni húszi vezetés közölte, hogy folytatják a Vörös-tengeren áthaladó, Izrael felé tartó hajók elleni támadásokat. MTI/EPA/Jajha Arhab
Az idén januári felvételen újonnan toborzott húszi fegyveresek gyűlést tartanak a jemeni fővárosban, Szanaában
Fotó: MTI/EPA/Jajha Arhab

Az MV Sounion elleni támadás a húszik akciói között az eddigi egyik legsúlyosabb volt, és 

minden tekintetben katasztrofális következményekkel járhat a hajó rakománya miatt.

Az Irakból Ciprusra indult hajó rakterében ugyanis 150 ezer tonna, azaz nagyjából 1 millió hordó kőolaj található. A súlyosan sérült hajó állapotáról jelenleg nincsenek megbízható információk, így érthető az aggodalom, hogy a rakomány a tengerbe jutva brutális környezetszennyezést okozhat.

Ezért nem meglepő, hogy a húszik mostani támadását több helyről elítélték, és ezekben a gesztusokban a szavak között ott rejtőzhetett a valódi félelem is a következményektől. Például az amerikai külügyi szóvivő szerint ezzel az akciójukkal a húszik világossá tették, hogy

készek a régióban feláldozni a teljes halászati ágazatot és az ökoszisztémát, melytől a jemeniek és más közösségek tagjainak megélhetése függ.

Egyes megszólalók pedig sürgetik az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy külön határozatban ítélje el a húszik támadását.

Vörös-tenger, 2024. augusztus 26. Az EUNavfor haditengerészeti munkacsoport Aspides nevű műveleti csoportjának felvétele a kigyulladt Sounion nevű olajszállítótóról a Vörös-tengeren 2024. augusztus 25-én. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az eredetileg lehorgonyzott hajón a tüzet. A Souniont a múlt héten támadták meg a lázadók, a hajó 25 tagú legénységét sikerült kimenteni. A Delta Tanker cég üzemeltetésében, görög zászló alatt közlekedő, Irakból Ciprusra tartó Sounion 150 ezer tonna kőolajat szállít. MTI/AP/EUNavfor/Aspides
A kép a közreadástól számított 14 napon túl nem használható és nem archiválható
Az EUNavfor haditengerészeti munkacsoport Aspides nevű műveleti csoportjának felvétele a kigyulladt Sounion nevű olajszállítótóról a Vörös-tengeren 2024. augusztus 25-én
Fotó: MTI/AP/EUNavfor/Aspides

Az egész régió veszélyben van

A helyzet jelenleg rendkívül súlyosnak tűnik, különösen, hogy a most – augusztus 28-án – napvilágra került információk szerint az MV Sounionból megkezdődött a kőolaj szivárgása. Ez még nem kiömlés, de a hajó feltételezhető állapota alapján akár egyik pillanatról a másikra megtörténhet a súlyos katasztrófa, melyet nem szeretne látni a világ. 

Az 1 millió hordó kőolaj kiömlése tönkretenné a Vörös-tenger ökoszisztémájának jelentős részét, valamint valószínűleg szennyezné a part menti föld alatti ivóvízbázisokat és a termőföldet, vízhiányt és éhínséget hozva a térségbe.

A történelem talán legismertebb olajkiömlésének számító Exxon Valdez hajó okozta katasztrófában a szállított 1,2 millió hordóból nagyjából 350 ezer hordónak megfelelő mennyiség ömlött a tengerbe, óriási azonnali, illetve évtizedekre kiható pusztítást végezve.

A Vörös-tenger térségben jelen lévő szövetséges erők egyelőre nem találták meg a módját annak, hogy stabilizálják a hajó helyzetét. Mint a Pentagon szóvivője megerősítette, észlelték az olajszivárgás jeleit a hajón, de amikor egy harmadik fél két vontatóhajóval próbált az MV Sounion közelébe jutni, a húszik egyszerűen elzavarták őket fegyvereikkel.

A szóvivő a támadásra utalva azt mondta, hogy ezek "ész nélküli" terrorcselekmények, melyek miatt folytatódik a térség destabilizációja, valamint a globális és regionális kereskedelem gyengülése. Eközben ártatlan polgári tengerészek élete kerül veszélybe, miközben az ökoszisztémák elpusztulása a húsziknak is kockázatot jelent.

Vörös-tenger, 2024. augusztus 26. Az EUNavfor haditengerészeti munkacsoport Aspides nevű műveleti csoportjának felvétele a kigyulladt Sounion nevű olajszállítótóról a Vörös-tengeren 2024. augusztus 25-én. Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozta az eredetileg lehorgonyzott hajón a tüzet. A Souniont a múlt héten támadták meg a lázadók, a hajó 25 tagú legénységét sikerült kimenteni. A Delta Tanker cég üzemeltetésében, görög zászló alatt közlekedő, Irakból Ciprusra tartó Sounion 150 ezer tonna kőolajat szállít. MTI/AP/EUNavfor/Aspides
A kép a közreadástól számított 14 napon túl nem használható és nem archiválható
Felvétel a sérült olajszállítóról, melynek a fedélzetén tűz ég
Fotó: MTI/AP/EUNavfor/Aspides

Ez lehet az új szellemhajó

Amennyiben nem találni hamarosan megoldást az MV Sounion stabilitásának garantálásra, esetlegesen az olaj átszivattyúzására egy másik hajóba, úgy ha el is marad az olajkiömlés, a kilőtt tanker lehet a Vörös-tenger új szellemhajója.

A helyzet ugyanis nyomasztóan emlékeztet az FSO Safer nyugtalanító történetére. 

Miként az Origo arról beszámolt, a magára hagyott FSO Safer mintegy hét éven át vesztegelt a jemeni Ráz-Ísza kikötőváros közelében, fedélzetén több mint egymillió hordónyi olajjal. A fokozatosan romló állapotú hajó szintén környezeti katasztrófával fenyegette a régiót. 

Ahogy most is, úgy akkor is a lázadó húszik ellenállásán múlt, hogy sokáig felmérni sem lehetett a rozsdásodó, pusztuló hajó állapotát. A húszik egy ideg kikötötték, hogy a rakományt csak akkor engedik átemelni egy másik hajóba, ha annak árát megkapják. Végül nemzetközi összefogással meglett a pénz arra, hogy a hajóból az olajat egy magáncég elitcsapata átszivattyúzza egy másik tankerbe, ezzel megmentve a Vörös-tengert egy komoly katasztrófától.

Azt azonban nem tudni, hogy a mostani eset is hasonlóan végződik-e, vagy a kőolaj a tengerbe jutva pusztításba kezd.  

A legnagyobb feljegyzett olajkiömlés a tengeren 1979-ben történt, amikor Tobago sziget partjainál 287 ezer tonna olaj ömlött ki az Atlantic Empress nevű hajóból, miután egy viharban összeütközött egy másik olajszállítóval.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!