Szigorú tiltást vezettek be a Balatonnál

Vágólapra másolva!
A jövő évtől kezdődően már nem fogják engedélyezni a hamvak vízbe szórását a Balatonon és a Velencei-tavon a nyári szezonban. Ezen az időszakon kívül pedig külön engedélyhez lesz kötött ez a temetkezési aktus.
Vágólapra másolva!

Vannak, akik azt szeretnék, hogy haláluk után hamvaikat szórják valamelyik tavunkba vagy folyónkba, hogy földi maradványai eggyé válhassanak a természettel.

Korábban a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdtvizig) PR referense, Szűcs-Molnár Diána a LikeBalaton kérdésére elárulta, hogy évente hozzávetőlegesen 8-10 alkalommal érkezik ilyen megkeresés hozzájuk.

Hamarosan azonban erre már csak korlátozottan lesz lehetőség, ugyanis mint arról az igazgatóság közleményben tájékoztatott

augusztus 31-ig a hamvak szétszórásával történő temetéseket a vagyonkezelésükben lévő nagytavakon nem engedélyezik, és a hamvak szórásához nem adják meg a vagyonkezelői hozzájárulásukat.

Az érintett területek: a Balaton és a Velencei-tó teljes vízfelülete.

„Kérjük, hogy a bejelentések során a fenti időszakra legyenek figyelemmel” – írták. 

A Balatonban a nyári időszakban már egyáltalán nem fogják engedélyezni, hogy a tóba szórják az elhunytak hamvát 
Fotó: Wikimedia Commons

Azt is közölték továbbá, hogy

 2025-tól a június 1. és augusztus 31. közötti időszakban a hamvak szétszórásával történő temetéseket már nem engedélyezik 

- írja a Pecaverzum. Hogy az év többi részében miként oldhatók meg a hasonló kérelmek, az további elbírálás kérdése.

„A hozzájárulást a hamvak felszíni vizekbe történő szórásához a statútum rendeletünk szerint a Balaton vonatkozásában az igazgatóság, mint vagyonkezelő jogosult megadni. A hamvak vízbe szórásának általános feltétele, hogy az nem sérthet vízgazdálkodási, illetve vízvédelmi érdeket. A kérelmekre a konkrét előírásokat egyedileg határozzuk meg” – fogalmazott korábban Szűcs-Molnár Diána.

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet 34.§ (4) bekezdése alapján a hamvakat temetőn kívüli ingatlanon a tulajdonos (kezelő) előzetes hozzájárulása alapján lehet szétszórni. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 3. § (3) bekezdése alapján a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 4. §-a és 1. számú melléklete sorolja fel a kizárólagos állami tulajdonban és a vízügyi igazgatóság kezelésében lévő vízilétesítményeket. A hozzájárulást a hamvak felszíni vizekbe történő szórásához a statútum rendeletünk szerint a Balaton vonatkozásában Igazgatóság, mint vagyonkezelő jogosult megadni. A hamvak vízbe szórásának általános feltétele, hogy az nem sérthet vízgazdálkodási, illetve vízvédelmi érdeket. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!