A magyar tulajdonú cégeket részesíti előnyben az új kkv támogatási program

vállalkozás, kkv
vállalkozás, kkv
Vágólapra másolva!
A magyar tulajdonú cégeket szeretnék előnyben részesíteni egy egészséges patriotizmus jegyében - minderről Szabados Richárd, az NGM KKV fejlesztésért és technológiáért felelős államtitkára beszélt egy hétfői háttérbeszélgetésen. A szeptember 15-től hivatalba lépett szakember közölte, hogy hamarosan indul az őszi akcióterv, de annak pontos összege még nem ismert.
Vágólapra másolva!

Teljesen nyitott államtitkárságot szeretnék, amely sokkal közelebb van az ügyfelekhez - mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium KKV fejlesztésért és technológiáért felelős államtitkárságának vezetője egy hétfői háttérbeszélgetésen. Az új államtitkár korábban több banknál dolgozott, ahol a kkv-k hitelezése volt a fő területe. Az  új vezető a legnagyobb vállalkozási érdekszervezetekkel fog találkozni a következő időszakban. 

A jelenlegi gazdasági helyzet sok teret ad a munkának, és gőzerővel készítik a támogatási programokat - mondta.

 Uniós források és hazai költségvetési források állnak rendelkezésre. 

Szólt arról is, hogy jelenleg inkább forrásbőség van a cégek számára, és ezt kell megfelelően felhasználni. Ha valaki jól el tudja mondani a cégek számára a lehetőségeket, akkor dönteni is fognak - tette hozzá. 

A KKV-stratégia és a versenyképességi stratégia mentén dolgoznak majd a következőkben is - mondta Szabados. A kkv-k beruházási arányát 40 százalékra szeretnék felvinni 2030-ra. Az exportképesség terén a mostani 5 százalékos kkv-arányt 7  százalékra szeretnék felvinni. Mindezek mellett 2030-ra a kkv-k körében a hitelfelvételi arányt 20 százalékra szeretnék felvinni - tette hozzá. 

Egészséges patriótizmus

Szabados arról is beszélt, hogy a magyar tulajdonú cégeket szeretnék előnyben részesíteni egy egészséges patriótizmus jegyében. Egy nagy digitális platformot hoznának létre a céek számára, hogy minden információt elérjenek egy helyen. 

Az őszi akciótervől azt mondta, hogy a GINOP-on belül uniós források elérhetőek, itt elsősorban könnyítésekre és terület változtatásokra kívánnak fókuszálni. Szabados közölte, a cégek vissza nem térítendő támogatásokat szeretnének, és ez irányba is szeretnének nyitni. Két hónapon belül szeretnék az őszi akciótervet olyan szintre hozni, hogy kiírhatóak legyenek a pályázatok - tette hozzá. Az őszi akcióterv pontos összege majd csak novemberben lesznek megismerhetőek, de ebben lesznek vissza nem térítendő támogatások is, valamint olyan támogatások, amelyekkel tartozást lehet csökkenteni.  

Folyamatosan gyűjteni fogják a visszajelzéseket, és minden felvetésre bizonyos időközönként tudnak majd szakmai választ adni. 

Szabados Richárd kérdésre elmondta, minél tisztább a gazdaság, annál több forrás elérhető a cégek számára. Pozitív ösztönzőkre van szükség - tette hozzá. 

Mindenképpen kell egy profiltisztítás a cégeknél, valamint a kkv-k  definíciójában is adott esetben lehetnek változások - mondta egy másik kérdésre az államtitkár. 

A növekedést priorizáló cégek mindenképpen előnyben lesznek a támogatások esetében - mondta egy másik kérdésre Szabados. 

Olyan helyekre szeretnénk fókuszálni a támogatásokat, amelyek újabb beruházásokat generálnak. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!