Óriási botrány van a visszaküldött termékek miatt az egyik divatcégnél

Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
A divatóriás, az ASOS figyelmeztette vásárlóit, hogy jelentős változást hajt végre a termék visszaküldéssel kapcsolatban, ugyanis úgy vélték, túl sok a visszaélés ezzel kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Az ASOS úgy döntött, hogy hamarosan díjat számít fel a visszaküldésekért. Sokan döntenek úgy, hogy az ismert és jól bevált online áruházakhoz fordulnak, amikor egy-két új ruhára van szükségük, legyen szó nyaralásról, buliról vagy éppen csak egy hétköznapi viseletről. 

Az online vásárlás esetében - természetéből adódóan - előfordul, hogy az adott ruha vagy nem jó, vagy nem olyan, mint amilyenre számítottunk, így inkább visszaküldés mellet döntünk. Most azonban úgy tűnik, hogy az ASOS megunta az állandó visszaküldéseket, ezért úgy megszünteti az ingyenes szolgáltatást.  Az ASOS erről a törzsvásárlókat e-mailben is tájékoztatta, ugyanis már a jövő hónapban életbe léphet az új szabály - számolt be a Daily Star.

Online fashion retailer Asos launches Chinese website
Az ASOS rengeteg országban elérhető Fotó: AFP / Imaginechina via AFP/China

Az új szabályzat értelmében az ügyfeleknek fizetniük kell a visszaküldésekért, amelyek jelenleg még ingyenesek. ASOS Premium ügyfelek évente 10 nagyjából 4700 forintot fizetnek ki ingyenes másnapi kiszállításért a 7000 forint feletti rendelések esetén. 

Azok számára, akik nem fizettek elő az ASOS Premium szolgáltatásra, azoknak legalább 40 font (nagyjából 19 ezer forint) értékben kell rendelniük, hogy jogosultak legyenek az ingyenes visszaküldésre.

Az egyik vásárló a Twitter/X-en ezt írta: "A nagy bevételek azért vannak, mert az áruik fele rosszul méretezett és rossz minőségű. Az ASOS egy újabb márka, amely elriasztja a hűséges ügyfeleit. Máshova viszem a pénzemet."

Egy másik kommentelő is dühöngött: 

Az ASOS a legjobb okot adta arra, hogy spóroljak a pénzemmel az új (hülye) visszaküldési szabályukba." A harmadik pedig felnyögött: "Lehet, hogy ha szétválogatnád a pocakos méretezésű, olcsó anyagaidat, és azt a tényt, hogy másnap soha nem szállítanak ki semmit, nem kellene visszavinnünk.

Az online divatóriási azonban kijelentette:

Szeretnénk tájékoztatni Önt a méltányos használatról szóló irányelvünk néhány frissítéséről, amelyek hatással lesznek az ASOS-szal kapcsolatos jövőbeni rendeléseire.

"A gyakran magas visszaküldési aránnyal rendelkező ügyfelek egy kis csoportjának tagjaként most csak akkor kaphat ingyenes visszaküldést, ha legalább 7000 forintért rendel. Ha ennél kevesebb összegért rendel, akkor levonjuk a közel 4 fontos (nagyjából 1800 forint) az ár visszatérítéséből.

Ez a változás csak a 2024. október 8-tól leadott rendelésekre vonatkozik, amire az oldalon is figyelmeztetik a vásárlót

- írja a Mirror.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!