Elképesztő élőlényeket láttak a megáradt Dunában

Vágólapra másolva!
A Duna áradása rengeteg uszadékot, vagyis mindenféle szemetet, iszapot, fadarabot sodort magával az elmúlt napokban. Emellett olyan állatokkal is gyakrabban találkozhattunk, amelyek egyébként ritkán láthatók.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt napokban a hírek fókuszában Magyarországon a Duna volt, a megáradt folyó, illetve az árvízi védekezés. Sok érdekes kép is felkerült az internetre, hiszen a víz elképesztő dolgokat vitt magával. Az egyik legérdekesebb Ausztriában például az volt, hogy rengeteg sárga tököt sodort az ár Bécs közelébe.

Az internetet ellepték olyan fotók is, amelyek egy hatalmas sikló meneküléséről szóltak, ahogy éppen egy kerítésen mászik, menekülő útvonalat keresve, és a közösségi médiában több ezer megosztást generált a látvány - írta meg a Promotions.hu.

Sokan pedig az elmúlt napokban szembesülhettek azzal, hogy a Dunában rengeteg mocsári teknős él: róluk is sok kép jelent meg a közösségi tereken szerte Magyarországon. 

Ők is a hullámok elől kerestek menedéket, ekkor kapták őket lencsevégre.

A mocsári teknős azért is érdekes, mert ez hazánk egyetlen őshonos teknősfaja. Ősszel visszahúzodik az iszapba, és tavasszal, úgy március-április táján ébred, miközben májusban zajlik a párzás, a nőstények pedig június környékén rakják le tojásaikat. Azt is érdemes tudni, hogy a mocsári teknős Európában a legészakibb, nagy területen elterjedt teknősfaj.

Mocsári teknős
A mocsári teknősök is menekültek a dunai árvíz elől
Fotó:  ImogenX

A mocsári teknős országszerte megtalálható, tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. 

Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így inkább azok közelében számíthatunk rájuk, azonban ne lepődjünk meg azon, hogy a májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is találkozhatunk velük. Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, és segítsük át az úttest túloldalára - hívja fel a figyelmet  honlapján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.

Habár a teknősök életük nagy részét a vízben vagy annak közelében töltik, a nőstények fészkeiket a szárazföldön, laza talajú, vízelöntéstől védett, magasabban fekvő területekre rakják. Ilyenkor az élő- és a szaporodóhelyek között közlekedő teknősök gyakran kényszerülnek arra, hogy átkeljenek a vonulási útvonalukat kettészelő, az élőhelyeket feldaraboló betonozott és földutakon, ahol az azokon közlekedő autók, kerékpárok, mezőgazdasági járművek sok esetben végzetesek lehetnek számukra.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!