Fontos bejelentést tett az Aldi a csirkehússal kapcsolatban

Vágólapra másolva!
A brit Aldi hatalmas változtatást vezet be az üzleteiben a csirkehúsokkal kapcsolatban, amivel a vásárlóknak és az állatoknak is kedveznek.
Vágólapra másolva!

A friss csirkehúsaival kapcsolatban tett nagy bejelentést a brit Aldi. Október 30-ától kezdve olyan csirkékből származó húst fognak árulni, amiket jobban tartottak, jobbak voltak az életkörülményeik. Az üzletlánc az állatjóléti szabványok iránti elköteleződése miatt döntött így. 

A levágott csirkék olyan helyen éltek, ahol 20 százalékkal nagyobb volt az életterük, mint a hagyományos ipari szabvány 

– írja a Mirror

Az üzletlánc a termékek csomagolásain fogja feltüntetni, hogy az adott hús olyan állatból készült, amit jobb körülmények között tartottak a szabványhoz képest. 

csirkemell, nyers, gasztro, hús, illusztráció
Képünk illusztráció 
Fotó: Andrey Starostin / Shutterstock/ Andrey Starostin

Az üzletlánc beszerzési igazgatója úgy fogalmazott, hogy az Aldinak kifejezetten fontos az állatok jóléte, és keményen dolgoznak azon a beszállítóikkal, hogy az állománysűrűség csökkentésével javítsanak a csirkék életén. 

Ahogy korábban megírtuk, a húsipar felelős az éves globális üvegházhatású gázkibocsátás 15 százalékáért, de nem mindenki hajlandó átállni a növényi alapú étrendre.  Szakemberek feltették a kérdést: van-e mód arra, hogy csökkentsük a húsipar által a környezetnek okozott károkat anélkül, hogy lemondanánk a húsról? Nos, úgy tűnik, lehet, hogy igen. A pitonok nagy mennyiségű, magas fehérjetartalmú húst biztosíthatnak, ráadásul kisebb szénlábnyom mellett.

Egy Niceville-ben élő David Cox nevű férfi egy csirkével kötött szoros barátságot, és mindent együtt csinál vele a bevásárlástól kezdve egészen az evezésig, és együtt utazzák körbe a világot. A csirke Sammi névre hallgat, ezen kívül saját gardróbszekrénye van, tele ruhákkal. A férfi a közös utakról büszkén posztolgat a közösségi oldalakon, amivel nem meglepő módon rengeteg rajongót szerzett.

Egy dél-kaliforniai férfi azzal bíztak meg, hogy leszállítson 20 tonna csirkét. A férfi azonban úgy gondolta, hogy magának fog pénzt szerezni a hússal, és útközben több helyen is adott el belőlük. Mire elfogták a rendőrök, alig maradt csirke a teherautóban. A rendőrök úgy tudták elfogni a férfit, hogy kaptak egy tippet arról, hol akarja eladni a maradék csirkét.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!