Megérkezett Magyarországra a világmárka, amit sokan vártak; mutatjuk, melyik plázában nyitottak üzletet

Vágólapra másolva!
A török Koton divatmárka megnyitotta áruházát Budapesten. Eddig Magyarországon csak webshopokban lehetett tőlük rendelni. Ez változott most meg.
Vágólapra másolva!

Miként arról az Origo beszámolt idén nyáron, újabb divatáruházlánc vezetése döntött úgy, hogy belép a magyarországi piacra. A török divatmárka, a Koton ambiciózus tervekkel rendelkezik: az eddig megismert információk szerint még idén nyolc üzletüket nyitják meg, ebből hármat Budapesten. 

A három budapesti üzletből is a legjelentősebb várhatóan az óriási alapterülettel a Köki Bevásárlóközpontban, az M3-as metró déli végállomásánál működő plazában nyíló lesz.

Ott 1000 m2 alapterülettel nyílik boltja a török cégnek.

A Koton által forgalmazott termékek egy része egyes magyar webshopokban már elérhető egy ideje, de az üzletek nyitása jelenti a hagyományos értelemben vett kiskereskedelmi megjelenést a magyar piacon.

Szeptember első napjaiban arról adtunk hírt, hogy lendületesen folynak a Kökiben megnyíló üzlet belső terének kialakítási munkálatai. Erre akkor az utalt, hogy a Köki Terminálban a leendő üzlet kirakatra felkerült a takarómolinó, emögött a jelek szerint megkezdődhettek a munkálatok. Ez igen gyors tempót jelent, tekintve, hogy a piacra lépésről szóló hír nem egészen két hónapos. Emlékezetes, hogy Primarknak több alkalommal el kellett tolnia a megnyitás időpontját.

Most pedig már a megnyitásról számol be a Köki Bevásárlóközpont közösségi oldalán. Bejegyzésükben jelzik, hogy a bevásárlóközpontban bővült a divatáruk választéka, mivel a Koton megnyitotta üzletét. Jelzik, hogy a török márka kínálatában a férfi, női, illetve a gyerekruházati termékek egyaránt megtalálhatók.

A közösségi oldalon megjelent bejegyzést erre a hivatkozásra kattintva tekintheti meg.

A megnyitás után készült kép az üzletről:

Megnyílt a török Koton boltja a Kökiben
Fotó: Köki Bevásárlóközpont / Facebook

A magyarországi piacra lépés bejelentésekor a társaság vezérigazgatója, A. Bülent Sabuncu elmondta: terveik szerint 130-150 bolt nyitásával bővítik nemzetközi hálózatukat. A cég képviselője közölte: tavaly bevételeik 34,5 százaléka származott külföldön működő boltjaikból. Korábban az is kiderült, hogy a Koton több mint 6000 négyzetmétert bérel a várhatóan még idén, az utolsó negyedévben megnyíló üzletei számára.

A Kotont 1988-ban alapították, egy 25 négyzetméteres üzlet volt a vállalat első boltja Kuzguncukban. Napjainkban a vállalat 28 országban van jelen közel 500 üzlettel.

Cikkünk címlapi képe illusztráció.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!