Hatalmas fejlesztések indulhatnak a MÁV-nál

Vágólapra másolva!
Jövő januárban létrejön az egységes nemzeti személyszállító vállalat, a MÁV Személyszállítási Zrt., egyúttal jelentős vasúti fejlesztések indulnak. Ehhez a hazai forrás rendelkezésre áll, a visszatartott uniós források beérkezéséig a kormány hitelt kíván felvenni az Európai Fejlesztési Banktól - jelentette be a V-Híd Magyar Vasút konferencián Csepreghy Nándor, és Építési és Közlekedési Minisztérium miniszter-helyettese.
Vágólapra másolva!

Csepreghy Nándor, és Építési és Közlekedési Minisztérium miniszter-helyettese a tárca vasútfejlesztési terveinek ismertetésekor a V-Híd Magyar Vasút konferencián kifejtette: gyorsforgalmi úthálózatunk olyan ütemben fejlődött, hogy e téren elérte a legfejlettebb nyugati országok szintjét. Mindazonáltal most a vasútfejlesztésnek kell előtérbe kerülnie.  

Ám addig is, amíg nem kerülnek nyugvópontra azok a viták a magyar kormány és az uniós vezetők között, amelyek miatt nem érkeznek az uniós források - a pénz visszatartásának fő kárvallottja a vasút -,

 elkezdődik a tízéves vasútfejlesztési fejlesztési politika megvalósítása.

 Az ehhez kapcsolódó 5 pontos közlekedési akciótervet Lázár János miniszter jelentette be augusztusban

Az akcióterv alapján a kormány megváltoztatja, megreformálja és átalakítja a magyar közlekedés rendszerét a szolgáltatások színvonalának növelése, az elégedettség erősödése érdekében. 

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy összességében 2 milliárd eurós vasútfejlesztési program indul, amely felerészben magyar forrásból, felerészben az Európai Beruházási Banktól várt hitelből valósulna meg. A kormány már beadta a banknak a hitelkérelmét, hónapokon belül döntés várható. Ennek nyomán vasúti pályafelújítási, komplex fejlesztési program kezdődhet meg 2025-ben.

 A Világgazdaság kiemeli: ez része lesz a teljes, 10 milliárd eurós, átfogó fejlesztésnek, amelynek első szakaszában

  • közel 2000 kilométer pálya újul meg,
  • 119 kilométeren megszűnnek a lassújelek
  • és korszerű forgalomirányítást vezetnek be.

A Lázár János által bejelentett akciótervben szerepel továbbá, hogy az utaskomfort növelésére piaci tőkét is bevonnának: a befektető felújítaná a pályaudvart, ezért a vasútüzemi területen kívüli részeket használhatná. Ilyen megoldás lehetne például a Déli pályaudvarnál. 

A kisebb vasútállomásokat a MÁV saját erőből fejlesztené.

Mint ismeretes, átszervezik a MÁV-ot, és 2025 januáról létrejön az egységes nemzeti közlekedési vállalat, amely

  • pályavasúti,  
  • személyszállító,
  • és személyszállító szolgáltató

egységből áll. Tevékenységét a MÁV Zrt. fogja majd össze. Az új MÁV Személyszállító Zrt. létrejötte mellett azonban megmaradnak az eddigi márkanevek, azaz a MÁV, a Volán és a HÉV. Az integráció célja nem létszámcsökkentés, hanem a hatékonyságnövelés.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!