Rengeteg üzletét bezárja a népszerű gyógyszertár

Vágólapra másolva!
Mintegy 1200 üzletét zárja be az Egyesült Államok második legnagyobb gyógyszertárlánca, a Walgreens. A vállalat komoly pénzügyi gondokkal küzd.
Vágólapra másolva!

A Walgreens az Egyesült Államok egyik legnagyobb drogéria- és patikahálózata, 1901-ben alapították Chicagóban. Boltjaiban a gyógyászati készítmények mellett az egészséges életmódot támogató termékeket, étrend-kiegészítőket, higiéniai termékeket, sőt, játékokat és bizonyos élelmiszerféléket is lehet vásárolni. A hálózat azonban nehéz pénzügyi helyzetben van: negyedéves vesztesége eléri a 3 milliárd dollárt. A vállalat működését a csalódást keltő negyedéves eredmény nem rendíti meg, de költségeinek csökkentésére kényszeríti. A Quartz beszámolója szerint a cég bejelentette, hogy 

1200 gyógyszertárukat fogják bezárni az Egyesült Államokban, ebből 500-at a 2025-ös pénzügyi évükben.

A bezárásra szánt egységek száma igen jelentős arányt képvisel a teljes hálózaton belül, különösen úgy, hogy nyáron néhány üzletet már bezártak. A Walgreen nagyjából 8.500 gyógyszertárat működtet az Egyesült Államok területén. A vállalat nem közölte, hogy hol lesznek a boltbezárások, csupán annyit jelzett, hogy egységeik negyede nem termel profitot, illetve veszteségesen működik.

A Walgreens egyik üzlete belülről:

image

A vállalat a csökkenő eladásokkal és az élesedő versenyhelyzettel, az online eladások növekedésével magyarázza a helyzetet. Ugyanakkor a cég pénzügyi évének utolsó, negyedik negyedévében 37,6 milliárd dollár bevételt ért el, ami 6 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakának eredménye.

A cég vezetése mindenesetre optimista: úgy vélik, a bezárásokkal elért kiadáscsökkentés elegendő lépést jelent ahhoz, hogy a vállalat a növekedés útjára léphessen.

Vannak ugyanakkor olyanok, akik némi aggodalommal figyelik a várható bezárási hullámot. Az Axios értesülései szerint több magas tisztségű politikus és szenátor kíváncsi arra, hogy a már megtörtént és a kilátásba helyezett boltbezárások hogyan érintik majd az alacsonyabb jövedelmű közösségeket, nem pusztán az állások elvesztése szempontjából, 

hanem a gyógyászati termékek elérhetősége miatt.

Az értesülések szerint a cég vezetője szerint tisztában vannak azzal, hogy a bezárások problémát okozhatnak, de állításuk szerint így is a Walgreens az a vállalat, amely a legvégsőkig kitart egy területen egységének működtetése mellett, minden más, gyógyászati termékeket kínáló kereskedő korábban zárja be üzleteit. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!