Luxusruhákban jár az OnlyFans-modell, miközben apja temetésére kér pénzt a követőitől

Vágólapra másolva!
Méregdrága ruhákba öltözve önfeledten szórakozva kapták lencsevégre Jessica Powert a Szerelem első látásra reality sztárját, aki nem mellesleg OnlyFans-modell is, miközben állítólag apját gyászolja és a követőitől kuncsorog pénzért, csak hogy kifizethesse a temetést.
Vágólapra másolva!

Jessika Power bulizva ünnepelte születésnapját a napokban, nem sokkal apja halála után. A 32 éves nőt többen látták, amint margaritát kortyolgat egy helyi bárban, és pajzánul a melleit simogatta, miközben barátnőjével beszélgetett. A szőkeség nem bízott sokat a képzeletre, ugyanis egy testhez simuló teljesen tapadós kék szaténruhában illegette magát. Jessika a ruhát egy fekete pántos magassarkú cipővel párosította, a luxust pedig tetőzte egy Louis Vuitton táskával - számolt be a Mirror.

A luxuskiegészítő ára nagyjából 3270 dollár (nagyjából 1,2 millió forint), ami némi felháborodást kelthet a rajongói körében, miután a reality-sztár nyilvános gyűjtést indított a GoFundMe-n, amelyen apja temetési költségeinek fedezésére gyűjt.

Power augusztusban posztolt az Instagram-oldalán, hogy egy érzelmes posztban bejelentse apja halálát.

Az Instagramon közzétett egy fotót, amelyen az apja ölében ülve, szorosan átöleli őt egy szeretetteljes mosollyal.

Fotó: Instagram/ Jessica Power

Nem akarom elhinni. Szeretünk apa. Remélem, hogy odafönn ülsz a haverokkal, és lenézel, mert örökre hiányzol.

Testvére, Rhyce Power, aki rövid ideig szintén felbukkant a műsorban, ezután saját Instagram-oldalán közzétette, hogy egy GoFundMe-oldalt hoztak létre arra, hogy támogassák a családot.

Sokakat azonban nem győzött meg Power, sokan kifejezték felháborodásukat a nő Instagram-fotóinál, amelyeken a franciaországi Cannes-ban bulizott még júliusban. 

Többen felhívták a figyelmet arra, hogy Power és testvére is nagyon jól megélnek az OnlyFans felnőtt tartalmainak gyártásával.

"Sajnálom a tragédiát, de hogy gondoltátok azt, hogy rendben van a GoFundMe-n gyűjtés szervezni, amikor vannak olyan emberek, akiknek szó szerint nincs otthonuk vagy ennivalójuk, ti ketten pedig rendszeresen dicsekedtek a rengeteg pénzzel?"

Egy másik ezt írta: „Sajnálom, hogy édesapád elhunyt, de miért kérsz pénzt a nyilvánosságtól, amikor a közösségi médiában mutogatod a gazdagságodat, és a testvéred az OnlyFansből él?"

Jessika elmondta a Daily Mail Australia-nak, hogy az egész családja részt vett az adománygyűjtő kampányban.

"A GoFundMe célja, hogy segítsen kifizetni apám temetését, mivel egyik napról a másikra hirtelen elhunyt, és bár a családban mindannyian összefogtunk, de a temetés mégis költséges, különösen, ha ilyen hirtelen történik" - mondta Power.

Majd azt állította, hogy a nővére vőlegénye hozta létre az oldalt, még azelőtt, hogy ő tudott volna róla.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!