Új otthon, új élet? A magyarok 90 százaléka szerint igen!

Vágólapra másolva!
A magyarok elsöprő többsége, 90 százaléka vélekedik úgy, hogy egy otthon felújítása nem csak a lakást, vagy a házat, hanem a benne lakók életét is megújítja – derül ki az Újház reprezentatív kutatásából, amelyet a hálózat impozáns solymári kereskedésében ismertetett Szórády Csilla vezérigazgató. A felmérés rávilágított arra, hogy az otthon központi szerepet játszik az emberek életében, és a felújítás milyen pozitív hatással lehet a mindennapjainkra. Győrfi Pál egészségügyi szakember szerint az idei és a várható forró nyarak miatt mindent meg is kell tenni a lakások korszerűsítése érdekében.
Vágólapra másolva!

Minden előzetes várakozást felülmúlnak az Újház megbízásából az Opinio által készített kutatás eredményei a magyarok és az otthonaik kapcsolatáról. A megkérdezettek 75 százaléka a saját bevallása szerint amikor csak teheti, otthon van, azaz a lakásban töltött idő meghatározó része az életüknek. Nem csoda, hogy szinte mindenki (93 százalék) számára kiemelten fontos, hogy mennyire kényelmes, praktikus és esztétikus az otthona.

 

Miközben nagy az igény a megújulásra, a felújítással, korszerűsítéssel kapcsolatban a legnagyobb akadályt az anyagi nehézségek jelentik (57 százalék), de sokan érzik túl nagy nyűgnek a felújítást (19 százalék), vagy úgy érzik, meghaladja az erejüket (29 százalék). Ugyanakkor 

a megkérdezettek 65 százaléka megbízható szakértői segítségre támaszkodva, a korszerűsítés, költségcsökkentés, és egy élhetőbb otthon érdekében szívesen belevágna a lakása, vagy háza felújításába.

Nagy igény mutatkozik arra a szakértői támogatásra, amilyennel például az Újház kereskedésekben találkozhatnak az egyre nagyobb számban érdeklődő magánvásárlók is.

Az Újház a piaci igényekhez igazodva jelentős változáson ment keresztül az elmúlt 27 évben, egyre több kereskedés vált modern, látványos 21 századi bemutatóteremmé. 

Szórády Csilla az Újház vezérigazgatója

"Hiszünk benne, hogy ha valaki megújítja az otthonát, az az élete egyik legfontosabb döntése. A lakásunk hangulata, hogy hova érkezünk mindennap haza, nagyban befolyásolja a benne élők mindennapjait. 

Az Újháznál új megvilágításba helyeztük az otthonteremtés fogalmát. A legmodernebb bemutatótermek, megoldáscentrikus, személyre szabott szakértői tanácsok élménnyé teszik mindezt.

Büszkék vagyunk rá, hogy széles termékkínálatunkkal, szakképzett munkatársainkkal és elvárásokat felülmúló szolgáltatásainkkal minden segítséget meg tudunk adni azoknak, akik az otthonukat szeretnék felújítani, és ezzel együtt életüket is megújítani " - mondta Szórády Csilla az Újház vezérigazgatója sajtótájékoztatóján.

Bagaméri László kereskedelmi igazgató hozzátette, hogy a magánvásárlók számára egyre nagyobb jelentőséggel bír a személyes tájékozódás a lakásfelújítás, vagy építkezés előtt és szeretik saját szemükkel látni, megérinteni a beépítendő anyagokat, termékeket. 

 

Az Újház a professzionális ügyfelek mellett a magánvásárlók fele is nyit és egyre több kereskedésben bővíti a bemutatótereit, különösen a hideg- és melegburkolatok, a kertészet, a nyílászárók és a fürdőszobák területén.

 

Drámai hírekkel szolgált az eseményen Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője, egészségügyi szakember is, aki elmondta, hogy az éghajlatváltozás, például a nyáron is tapasztalt, minden korábbinál nagyobb hőség mindenki egészségére hatással van. „Rekord meleg volt idén nyáron, de hidegebb volt, mint a következő nyarakon lesz, így mindenkinek fel kell készülnie arra, hogy lehetőség szerint korszerű, jól szigetelt lakásban éljen” – mondta Győrfi Pál, aki maga is az Újháztól kért szakmai tanácsokat a lakásuk korszerűsítéséhez.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!