VIII. fejezet

VIII. fejezetA költség Kölntől Hagenig öt tallér s hat garas csak;s kit nem vett fel már delizsánc, nyitott csézába' baktat.Párás reggel volt, őszutó, tengelyt tördelt a dágvány; de rossz időben, rossz úton -mi kéj e lég! s e látvány! Honom párája volt biz' ez, mely orcám itt ma mosta -s ez országúti sár se más: hazámnak piszka, mocska. Farkát barátin vonta fel lovunk - s mi hullt alant, a golyóbis szebb volt énnekem, mint almád, Atalanta! Mühlheimon mentünk át. Csinos város, mit munka lep beés halk nép, Hej, már jártam itt: májusba' harmincegybe'! Virágzott akkor minden itt,a fényben folt se ködlött, madár dalolt, s elmékbe is remény és eszme ötlött.Ez ötlött: "Ördög elviszi a Lovagrendet innét, búcsúpohárt mely vajha már jó, vont csövekből innék!Jő a szabadság, táncra kél -és új zászlót se varrt még: vörös-fehér-kék! s hozza tán sírjából Bonapartét!"De a Lovagrend, hajh! maradt. S ki véknyan, mint a madzag, érkezett hajdan - mind pohos s vastag tokája gazdag.Oly sápadt volt e csürhe, mint szeretet, hit s remény - de orrán borunkból borvirág borul ma tűzbe-fénybe.A Szabadság sem táncol, ah! ficamodott a lába;párizsi tornyokról búsan csüng zászlaja alá ma.A császár egyszer visszatért; s csendes embert csináltak belőle akkor brit nyüvek -hát újból sírba szállt csak. Én láttam: holtan jött arany szekéren, jött borongó diadal-nemtők karjaina vertarany koporsó.A Champs-Élysées-n át, meg a Diadalív alatt amenetje hóba', ködbe' jött, lassúdadon haladva.Borzongó, rossz zenét adottszerszámotok, zenészek,kik fáztatok. S címer-sasokle rám búsongva néztek.A közönség emlékezett,szellemszárnyon borongott:a császári tündérmesétidézte, felzsibongott.Én sírtam aznap. Könny szököttszemembe, hőn szivárgott,mikor az ucca régi szót:egy Vive I'Empereur!-t kiáltott.<< előző rész    következő rész >>