Az özönvíz második hulláma érte el a fővárost

Vágólapra másolva!
A kedd késő délutáni hatalmas zivatarok után ismét zivatarok erősödtek meg a főváros felett. Az eddig lehullott csapadék elérte a 60-70 millimétert is, ami megfelel az egész augusztusi átlagnak. A csapadékzóna lassan északkelet felé távozik, de hajnalig előfordulhatnak nagy viharok.
Vágólapra másolva!

A nyugatról érkező, markáns időjárásváltozást hozó hidegfront délelőtt belépett hazánk területére. Az első esők 11 óra tájékán jelentek meg a nyugati határszélen. A csapadék tovább terjedt kelet felé, a Szlovákiában már délelőtt kitört zivatarok is átlépték a határt.

A főváros területét a délután közepéig megkímélték a zivarok, de 17 óra tájban erre a térségre összpontosultak országosan is a viharok. Ezek erejét nagyban fokozza, hogy itt sokáig megmaradt egy hősziget, 30 fokot is meghaladó hőmérsékletekkel. Az ország középső részén kialakult viharokért a felszín közeli összeáramlás volt a legfőbb felelős, mely felerősítette a felhőképző folyamatokat. Este nyolc óra után még utoljára megerősödtek a zivatarok Budapesten. Elsősorban a város délkeleti részén és helyenként Budán törtek ki újabb nagy viharok.

Forrás: ICI

Magyar Katalin fotója Óbudáról

A lehullott csapadék a város számos pontján elérte a 60-70 millimétert, amely megfelel az egész augusztusi átlagnak.

Az összeáramlás zónája a hidegfront haladását követően kelet felé távolodik. Az éjszaka folyamán északkeleten folyamatos esőre, néhol rövidebb ideig újabb viharokra lehet készülni. A viharok egészen Békés megyéig érhetnek.

Korábbi országos részletek itt olvashatók.

A héten több alkalommal várható még kiadós esőzés, mely a hét második felére sokfelé vízzel telíti a talajt. A pénteki csapadékhullámban éppen ezért már a patakok, kisebb folyók áradásának eshetősége is benne van. Jelenleg még általában száraz a talaj, sok csapadékot képes magába szívni. Kedden csak a különösen intenzív zivatarok képesek rövid ideig vízátfolyásokat okozni, ezek azonban csak kis területre koncentrálódnak, hasonlóan, mint az egy héttel ezelőtti budai felhőszakadás idején.

Várjuk a kedves olvasóink által a mai és a korábbi viharokról készített képeket, videókat az idojaras@icicom.hu címre, hogy azokat galériáinkban közzétehessük.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!