Fél évszázadot jósolnak még a Pireneusok gleccsereinek

A grönlandi és antarktiszi jégtakarók olvadásáról rendszeresen olvashatsz, az Ibériai-félsziget hegyvidékeit borító jégmezőkről azonban már kevesebbet. Pedig a francia-spanyol határon húzódó Pireneusok gleccserei az elmúlt 15 évben nagymértékben visszahúzódtak, és a globális felmelegedés miatt végleg el is tűnhetnek.

A cantabriai, a madridi és a valladolidi egyetem kutatói közös munka keretében felmérték a Pireneusok, a Sierra Nevada és a Kantábriai-hegység részét képező Picos de Europa állapotát, és megvizsgálták, hogyan hatottak az itt található gleccserekre az éghajlatban bekövetkezett változások az úgynevezett kis jégkorszak óta.

A vizsgálatokból azt a végkövetkeztetést vonták le, hogy a Pireneusok aktív gleccserei a 19. század vége óta folyamatosan zajló hőmérséklet-emelkedésnek köszönhetően, ami eddig átlagosan közel 0,8 Celsius fok volt, még 2050 előtt eltűnhetnek. Eredményeiket a The Holocene című tudományos folyóiratban tették közzé.

Mi történt a kis jégkorszak alatt?

A kifejezés nem valódi jégkorszakot jelöl, csupán egy századokon keresztül tartó hűvösebb időszakot. Pontos időbeli behatárolása még ma is vita tárgyát képezi, de általában a 14. és a 19. század közé helyezik, amikor az átlaghőmérséklet világszerte 0,5-1 Celsius fokkal, Nyugat-Európában pedig 1-2 fokkal maradt el az 1960-1990 közötti időszak klímaátlagától. A korszakot hűvös nyarak, hosszú, zord telek, sok csapadék és a gleccserek előrenyomulása jellemezte.

A klimatológusok egyetértenek abban, hogy három éghajlati minimum volt megfigyelhető a kis jégkorszak alatt: ezek 1650, 1770, illetve 1850 körül kezdődtek, és átmeneti melegebb periódusok választották el őket.

A gleccserek, mint a klímaváltozás jelzői

A kutatást vezető szakember, Juan José González Trueba elmondása szerint a magashegységek kifejezetten érzékenyek az éghajlati és környezeti változásokra, és a jelenleg zajló globális felmelegedést legjobban a gleccserek viselkedése jelzi. Ebben az esetben az ibériai hegyvonulatok jégmezőinél tapasztaltak alapján követték nyomon a változásokat.

A tanulmány írói az Ibériai-félsziget három, gleccser borította magas hegyvidéki területén kívánták feltérképezni a jégmozgás folyamatát a régi időktől kiindulva napjainkig. Ehhez jelenlegi aktuális információkat és történeti adatokat használtak fel.

A képződés feltételei

A gleccserképződéshez egyrészt az szükséges, hogy az adott terület a hóhatár felett helyezkedjen el, és sok csapadék hulljon a térségben. A hóhatár az magasság, amelyen felül a csapadék mindig hó formájában esik, és az egész évben meg is marad. Az örök hó határának szintje a földrajzi fekvéstől és az éghajlati viszonyoktól függően nagyon eltérő lehet, a Pireneusokban jellemzően 3000 méternél kezdődik.

Az egymásra rakódó hórétegek a nagy nyomást fejtenek ki egymásra, és elmozdulnak lefelé a lejtőkön. Felületükön a napsugarak és a meleg szelek hatására megolvadnak, és az így keletkező vízcseppek a mélyebben fekvő rétegekbe szivárognak, ahol tömör, kemény tömeget képezve újra megfagynak. Az ismétlődő olvadási és fagyási folyamatok, valamint a nagy nyomás hatására a jeges hótömegek végül gleccserjéggé alakulnak, és egyre lejjebb csúsznak a lejtőkön

Emlékképpé válhatnak a gleccserek

A 20. század folyamán a Pireneusok hegyeiben 90 százalékkal csökkent a jégtömeg, ami azt jelenti, hogy 1880 és 1980 között legalább 94 gleccser tűnt el Ibériából. Az 1980-as évek óta további 17 gleccser húzódott vissza. Az utóbbi években még inkább felgyorsult a folyamat, 2002 és 2008 között a Pireneusok spanyol oldalán a jégtakaró kiterjedése ismét közel negyedével csökkent.

A Pireneusokban jelenleg 21 gleccser van, ebből tíz a spanyol és tizenegy a francia oldalon, amelyek közel 400 hektárnyi területet borítanak. A gleccserek gyors visszahúzódása az öntözéshez szükséges víz és az ivóvíz készleteket veszélyezteti, hiszen eltűnésükkel a hegyekben eredő folyókat sem tudják majd tovább táplálni.

Pillantás a múltba

Az Ibériai-félszigeten található gleccserek a kis jégkorszakban alakultak ki, legnagyobb kiterjedésüket 1645 és 1710 között érték el. Az 1750 és a 19. század eleje közötti időszakban a kisebb gleccserek visszahúzódtak, de a század közepén újra növekedésnek indultak az ismét hűvösebbre forduló évtizedekben. Ekkor mintegy 1800 hektárnyi területet öleltek fel. Azóta azonban a hőmérsékletek folyamatosan emelkednek Spanyolország északi hegyvidékeinek körzetében (is), és ez a gleccserek által elfoglalt terület nagyságában is megmutatkozik: 1990-ben 600 hektárra csökkent a jégmező, jelenleg pedig 390 hektárt borítanak gleccserek.

A Pireneusok 435 km hosszan húzódnak a Vizcayai-öböl és a Földközi-tenger között. A valós színű felvételt a NASA Terra műholdjának MODIS-rendszere készítette 2002. január 22-én

A Picos de Europa gleccsereiről az első bizonyítékok a geográfusok és természetkutatók feljegyzéseiből származnak a 19. század végéről. Nemrégiben végzett kutatásokból kiderült, hogy a kantábriai gleccserek már a történelmi időkben is léteztek, mindig a legmagasabban fekvő csúcsok északi oldalán voltak megfigyelhetők - óceáni éghajlat mellett, rendkívül alacsonyan, mindössze 2190 és 2600 méter között.

A Sierra Nevadában alakultak ki Európa legdélebben fekvő gleccsere kis jégkorszak alatt, mediterrán éghajlati viszonyok mellett. Ez a gleccser a 20. század elején eltűnt. A felmelegedés következtében olvadásnak indult, mígnem egy apró "jéglencsévé" alakult, egy sűrű törmeléktakaró alá temetve.

Globális kitekintő

Az eltűnés nem csupán az Ibériai-félsziget gleccsereit fenyegeti, a világ számos pontjáról kutatók a jégtakarók visszahúzódásáról számolnak be, s egyre gyorsuló ütemben fogynak a gleccserek. 2007 és 2008 között például, mindössze egyetlen év leforgása alatt a világ jégfelszínének tömege több mint 2 trillió tonnával csökkent.

Világszerte emberek milliárdjainak a vízellátása függ a folyók vizét tápláló gleccserektől. Ezen túlmenően, a gleccserek olvadása jelentősen megváltoztathatja a földi hőmérséklet és csapadékeloszlást is, ami komolyan veszélyeztetheti az élelmiszer és friss ivóvízkészleteket.