"Valós a veszélye annak, hogy a földalatti szén-dioxid-tárolókból felfele kezd szivárogni az üvegházgáz, és az bekerül az ivóvízbe, ugyanakkor nem elkerülhetetlen a fenyegetés" - ez a következtetése a CO2-tárolás mellékhatásait vizsgáló amerikai professzornak, Robert B. Jacksonnak. A kutató környezettudománnyal foglalkozik a durhami Duke Egyetemen az Egyesült Államokban.
Már másfél évtizede dolgoznak amerikai kutatók a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás (angol szakkifejezéssel Carbon Capture and Storage, azaz CCS) módszerének tökéletesítésén. Az üvegházhatás fékezésére szerintük az az egyik megoldás, ha a szén-dioxidot már rögtön a keletkezés helyén, például egy hőerőműben vagy ipari üzemben csapdába ejtik, majd cseppfolyósítva csővezetéken olyan helyre szállítják, ahol geológiailag stabil rétegekbe pumpálva biztonságosan és hosszú távon tárolható a föld alatt. Az Egyesült Államok energiaügyi minisztériuma az érintett iparágakkal és a kutatói szférával együttműködve legalább hét CCS-projektet kezdett megtervezni, de volt kutatás Magyarországon is lehetséges szén-dioxid-temetőkről.
A lakosság sok helyen éppen azért kifogásolja a CCS-ek létrehozását, mert elterjedt az a félelem, hogy a CO2 nem marad a föld alá zárva. Jackson és munkatársai ivóvízmintákon azt vizsgálták meg, mi lehet a hatása annak, ha lassan felszivárog a szén-dioxid. A professzor és kutatótársa négy olyan vízbázisról vett mintát, amelyek tervezett szén-dioxid-temetők fölött helyezkednek el az USA-ban, és egy teljes éven át áramoltatta át rajtuk ezt az üvegházhatású gázt. "A szivárgás viszonylag hamar, két hét után azonosítható, egyrészt a víz karbonáttartalmának és elsavasodásának mérésével, másrészt a mangán, a vas és a kalcium koncentrációjának figyelésével" - mondta a kutatási eredmény ismertetéséhez a Duke Egyetem tanára.