Jégkatasztrófát okozhatnak a megváltozó áramlatok az Arktiszon

Miként változnak meg a Jeges-tenger áramlatai az egyre gyorsuló jégolvadás hatására? Az Arktiszt kutató oceanológusok kérdésére most a Cryosat-2 műhold első, tudományos szempontból jelentős mérései válaszolnak. Az eddig is sejthető volt, hogy a jégmentes vizeket könnyebben megmozgatja a szél, de pontos mérések híján nem lehetett modelleket felállítani a tengeráramlatok változásainak előrejelzésére.

A műhold mikrohullámú radarja pontosan letapogatja az egész földi domborzatot, így a radarvisszhangok segítségével azt is mérni lehet, hogy halmozódnak fel a vízrétegek és hol vannak óriási kiterjedésű, árokszerű mélyedések a tengerfelszínen a tengerszint átlagához képest. A Cryosat-2 méréseiből kiderült, hogy a Jeges-óceán vízszintje a kanadai partok közelében 20-30 centiméterrel magasabb, mint a földrajzi Északi-sarkon. Grönlandtól keletre és Izlandnál viszont 30-50 centiméterrel alacsonyabb a tengerszint, tehát nem véletlen, hogy erre folyik a kelet-grönlandi áramlat.

A Cryosat-2 adatait feldolgozó kutatócsoport összeállította az egész világtenger dinamikus topográfiai térképét (lásd az ábrát). Az északi féltekén a tengeráramlatok az óra járásával megegyező irányba forognak az átlagos tengerszinthez képest kiemelkedő óceáni tájak körül, míg a bemélyedések körül az óra járásával ellentétes irányba tartanak. A térképről azt is megállapítható, hogy a Jeges-óceánon a Beaufort-körforgás mozgatja a jeget, és a kelet-grönlandi áramlat az Atlanti-óceán felé szállítja a jégtáblákat.

Az új óceán-topográfiai térkép jelentősége abban áll, hogy eddig nem voltak használható, a felszín magasságát jellemző adatok az Északi-sark közvetlen környékéről, ugyanis az amerikai Icesat műhold csak az északi szélesség 86. fokáig volt képes adatokat szállítani, míg a Cryosat-2 egészen a 88. fokig.

Az Európai Űrügynökség által felbocsátott műhold másik fontos küldetése annak mérése volt, hogy hol milyen vastag jég borítja az Arktiszt. A műhold radarja egyaránt begyűjti a jég felszínéről és a jégtáblák közötti vízfelületekről visszaverődött hullámokat, így a két adat különbségéből a kutatók kiszámolják, mekkora vastagságú jég borítja az óceán felszínét. Ezen felül azt is tudni lehet, hogy a jégtáblák mintegy hétnyolcada a felszín alá nyúlik, így a teljes jégréteg vastagságát is ki lehet számolni. A Cryosat-2 adatai alapján télen átlagosan 2,5 méteres jég borítja az Arktiszt.

A óceánok átlagos magassága, a színek méterben mutatják az eltéréseket. A bal oldali skálán a földrajzi szélességek, az alsón a hosszúságok láthatók (Forrás: ESA, a teljes méret itt letölhető)

Az Északi-sarkot borító jégtakaró sokkal gyorsabban olvad, mint ahogy azt a tíz-tizenöt évvel ezelőtti klímamodellek előre jelezték. Egyre nagyobb nyílt térségek alakulnak ki a Jeges-óceánokon, így a széljárás miatt megváltozhatnak a jég védelmét nélkülöző áramlatok, ez pedig befolyásolja a Norvég- és a Grönlandi-tenger, továbbá az Atlanti-óceán egész északi felének klímáját.

További szempont, hogy a Jeges-tenger alsóbb rétegeiben melegebb víztömegek találhatók, mint a felszínen, azonban a jégtáblák alatt hideg rétegek miatt nem tud a felszínre jutni. Amennyiben ez az áramlatváltozások miatt mégis bekövetkezik, katasztrofális hatása lehet a jégtakaró téli-nyári vastagodására-visszahúzódására - magyarázta dr. Seymour Laxon, a Cryosat kutatócsoport tagja, a londoni University College tanára a BBC-nek.

A Cryosat-2 műhold 2010. április 8-án startolt. Első eredményeit júliusban hozták nyilvánosságra, a segítségével készült óceántopográfiai térképet és az Arktiszt érintő következtetéseket pedig az Amerikai Geofizikai Egyesülés (AGU) éves konferenciáján mutatták be San Franciscóban december 17-én. A műhold neve mellett azért szerepel a 2-es szám, mert 2005-ben az elődjét hordozó rakéta emelkedés közben felrobbant.