Óriási gázcsapda a Föld legmélyebb pontja

Először engedtek le a Föld legmélyebb pontjára, a Mariana-árok fenekére olyan kifinomult műszerekkel felszerelt robot tengeralattjárót, amely vizsgálni tudta a szinte 11 kilométeres mélységben levő víz szén-dioxid-tartalmát. Az elemzések szerint a mélytengeri árok természetes üvegházgáz-nyelőként működik.

1960-ban süllyedt le a Föld legmélyebb pontjára, a Mariana-árok fenekére Jacques Picard és Don Walsh. E mélységben azóta sem járt ember, de nincs is feltétlenül szükség erre. Egy dániai-skóciai tudományos kutatócsoport robot tengeralattjárót süllyesztett le az árok legmélyebb pontjára, a Challenger Deepnek nevezett helyre annak kiderítésére, hogy mennyi szerves anyag halmozódik fel az árokban és mekkora odalent a szén-dioxid-koncentráció. A Mariana-árok Tokiótól körülbelül 2400 kilométerre keletre található, a hasonló nevű szigetcsoport közelében (ez a cikkünk érzékelteti, milyen mély az árok - görgessen le az aljára!).

A vizsgálatok adatainak első értékeléséből az derül ki, hogy a mélytenderi árkok természetes CO₂-nyelőként vagy CO₂-temetőként működnek - közölte Ronnie Glud, a Dél-dániai Egyetem professzora, a Skóciai Tengerkutató Társaság (SAMS) munkatársa. A kutatók fő kérdése az, hogy mennyi algákból, halakból származó szerves anyag található a tenger fenekén, továbbá az, hogy ebből mennyit bontanak le a baktériumok és végeredményben mennyi marad a 10,911 kilométeres mélységben. Ebből lehet arra következtetni, hogy a világóceán mennyi szén-dioxidot nyel el a légkörből, vagyis mi a szerepük a tengereknek a szén-dioxid körforgásában.

A kutatási eredményekből Glud arra következtet, hogy a mélytengeri árkok fontos szerepet töltenek be ebben a körforgásban, annak ellenére, hogy területük mindössze 2%-a tengerfenéknek. "Az árkok csapdaszerűsége miatt jóval több szén-dioxid reked meg bennük, mint egyébként a tengerfenéken" - mondta Glud. A mostani kutatás újszerűsége abban is rejlik, hogy a szén-dioxid körforgását eddig csak a 4,6-5,5 kilométeres mélységben vizsgálták.

A Föld legmélyebb pontjának műszeres felderítése bonyolult feladat, mert a berendezésnek a felszíni nyomás több mint ezerszeresét (101,3 ezer hektopascalt) kell kibírnia. A tengerfenéken landoló egység érzékelőit egy titániumhengerbe szerelték bele, így tudott ellenállni a víz nyomásának. A berendezést egy hajóról bocsátották le, három óra alatt ért le a Mariana-árok fenekére. Az elvégzendő mérési műveleteket előre beprogramozták, majd a kutatórobot eloldotta a ballasztját, és visszaemelkedett a felszínre.

^{A Mariana-árok két ütköző kőzetlemez találkozásánál alakult ki. A Csendes-óceáni lemez idősebb, jobban lehűlt és sűrűsége is nagyobb, így lebukik a fiatalabb, Fülöp-szigeteki lemez alá}