Pénteken nyugaton sok, a Dunától keletre jóval kevesebb napsütés várható. Ott napközben több lehet a felhő, és elszórtan kisebb eső, zápor is valószínű. Az északi szél napközben gyakran megerősödik, főként a Dunántúlon és a főváros környékén. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, de a szélvédett, fagyzugos helyeken egy-két fokkal erősebben lehűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken többnyire 10 és 13 fok között várható.
Szombaton a napsütés mellett nyugaton ritkábban, keleten még többször megnövekszik a gomolyfelhőzet, futó, zápor, a hegyekben hózápor fordulhat elő. Az északi szél megélénkül, időnként megerősödik. A hőmérséklet legalacsonyabb értéke -4, +1 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9, 13 fok között alakul.
Vasárnap reggelre a csendes időben -1, -6 fokig csökkenhet a hőmérséklet: ez eléri az eddig abban az időszakban mért legalacsonyabb értéket (az ezen a hétvégén korábban mért legalacsonyabb hőmérsékletekről lásd táblázatunkat). A legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 12 fok között alakul. Egyébként derült, napos idő várható, csapadék nem lesz. Időnként megélénkül az északkeleti szél.
Hidegfrontos fejfájás hidegfront nélkül
Az időjárás nem mindenütt kedvez a szabadtéri programoknak, hisz keleten eleinte még esőre, felhős időre kell számítani. Kiránduláshoz viszont kedvező lesz az időjárás, de érdemes rétegesen öltözködni, mert a reggeli, délelőtti hideg idő után délután a napos időben már valószínűleg le kell vetni néhány felesleges ruhadarabot.
Dátum | Országos hidegrekord | Országos melegrekord |
október 14. | -8,0 Székesfehérvár, 1992 | 28,9 Mezőhegyes,1993 |
október 15. | -6,3 Zabar, 2007 | 29,1 Túrkeve, 1916 |
október 16. | -6,3 Zabar, 2007 | 29,3 Pécs külterület, 1953 |
Budapesti hidegrekord | Budapesti melegrekord | |
október 14. | 2,3 Pestszentlőrinc, 1992 | 26,8 II. kerület, 1993 |
október 15. | -1,6 Pestszentlőrinc, 1959 | 26,0 II. kerület, 1916 |
október 16. | -3,0 XII. kerület, 1985 | 25,5 II. kerület, 1953 |
A Kárpát-medence időjárását front ugyan nem befolyásolja, de észak felől a sokévi átlagnál jóval hidegebb levegő áramlik Magyarország fölé, ezért a légköri változásokra különösen érzékenyek a hidegfrontoknál tapasztalható tüneteket észlelhetik. Ezek között a fejfájás, migrén lehet a legszembetűnőbb, a reumatikus betegségben szenvedőknél az általános panaszok is fokozódhatnak. A hideg idő miatt az erek összehúzódnak a szabadban, ezáltal rosszabb lesz a bőr vérellátottsága, amely hamar a bőr kiszáradásához vezet, és különösen a végtagok gyors kihűlését eredményezheti. A levegő alacsony páratartalma miatt nő a felsőlégúti hurutos megbetegedések esélye, hiszen a nyálkahártya is kiszáradhat.
A környező országok időjárása nagyrészt a hazaihoz hasonló lesz, vagyis a Kárpát-medence nagy részén a hét végén már jobbára napos, ám ennek ellenére hideg, csendes, nyugodt, száraz idő várható. Kivételt képez azonban majd Kárpátalja és Erdély: ott pénteken és szombaton még gyakran lesz felhős az ég, többfelé és több alkalommal lehet esőre, záporokra számítani. Éjszaka, illetve a hegyekben havazás, hózápor várható. Hideg idő lesz, hajnalban szinte mindenütt fagypont alá csökken a hőmérséklet, s napközben sem lesz meleg, délután 10, 12 fok körül alakul a hőmérséklet.
Ilyen volt az idő a héten |
Így lehet előrejelezni az időjárást házilagos módszerekkel
Az időjárás alakulására, változására utaló jeleket leghamarabb az égbolt, a felhőzet változása révén lehet észlelni. Természetesen ezek a módszerek pontatlanabbak, mint a meteorológusok által használt időjárás¬-előrejelző modellek, de néha előfordul, hogy érdemes az ott tapasztalak alapján a saját környékünkre pontosítani az egész országra szóló prognózisokat.
A felhőzet változásán kívül megfigyelhetjük az állatok viselkedését is, mert az embernél sokkal érzékenyebben reagálnak az időjárás változásaira. Amikor a madarak magasan röpülnek, akkor nagy biztonsággal jó idő várható. Az időjárás változását csökkenő légnyomás jelzi, ami zavarja a madarakat. Ezt azzal próbálják kompenzálni, hogy alacsonyabban repülnek. Ilyenkor a megnövekvő páratartalom miatt a rovarok szárnya is elnehezül, ők is alacsonyan tudnak csak repülni, a madarak pedig követik őket. Rossz idő közeledtét jelzik a villanyvezetéken nagy számban ülő madarak is.
Török László