Kedden túlnyomóan derült, száraz lesz az idő, legfeljebb északon lehet némi fátyol- és gomolyfelhőzet. A hőmérséklet délután 10, 16 Celsius-fokig emelkedik, késő este -1, +5 fok között valószínű. Északon és nyugaton időnként megélénkül a délnyugati szél.
Időjárási front továbbra sem éri el Magyarországot, erős fronthatás tehát továbbra sem lesz, de a magasban egy-két fokos melegedés várható. Emiatt az érzékeny szervezetűeknél a gyenge melegfrontokkal együtt járó tünetek jelentkezhetnek. Náluk előfordulhat fáradékonyság, fejfájás, migrén, az esetleges alvási zavaroknak is lehetnek légköri okai.
Szerda hajnalban ismét fagyveszély lesz Nyugat- és Dél-Dunántúl kivételével az egész országban - figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat; -3, +4 fokig csökken a hőmérséklet. Délelőtt még több órára kisüt a nap, 12-19 fokig emelkedik a hőmérséklet. Délután nyugaton és északon megnövekszik a felhőzet, és estétől ott már eső, zápor is előfordulhat. Területi átlagban 5 mm-t meghaladó csapadék nem valószínű. A délnyugati szél a Dunántúlon megerősödik, néhol átmenetileg viharossá fokozódik.
Szombatig jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég. Csütörtökön a Dunántúlon, majd a további napokban főként keleten valószínű többfelé eső, zápor. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább 5 mm) az ország területének 80 százalékán lehet. Kissé csökken az éjszakai lehűlés, de nappal nem lesz sokkal melegebb, mint a hét első felében: a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2, 8 fok közé emelkedik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 19, majd a hétvégén 9, 14 fok között alakul.
Ilyen lesz a hőmérséklet szerda hajnalban, 4 órakor
Egy anticiklon miatt fagyosak az éjszakák
Európa középső területeinek időjárását egy nagy kiterjedésű anticiklon alakítja, jellemzően napos, száraz az idő, felhősebb vidékek csak a Fekete-tenger mentén és Fehéroroszország környékén vannak. Ez az anticiklon alakítja kedd estig a Kárpát-medence időjárását, folytatódik a zavartalanul napos, eseménytelen időjárás, éjszakai fagyokkal.
Az anticiklon okozta csendes időben Sevilla környékén továbbra is 30 fok köré melegszik fel délutánra a levegő, észak-északkelet felé haladva természetesen egyre hűvösebb van. A csúcshőmérséklet Európa keleti felén szinte mindenütt 10 fok alatt alakul, de Közép-Európában is csak kevéssel emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet.
Európa középső területeitől távol, Izland és a Barents-tenger fölött örvénylenek azok a ciklonok, amelyek meghatározzák a Dublin-Stockholm-Szentpétervár vonaltól északra az időjárást. Emiatt Észak-Európában erősen felhős az ég, és elszórtan esik az eső, záporeső.