Vágólapra másolva!
Folytatódik a nyári idő, sőt átlagban kissé melegebb lesz az ilyenkor megszokottnál. A napsütés mellett viszont több gomolyfelhő képződik, és egy-egy hirtelen érkező zivatar vethet véget a pancsolásnak.
Vágólapra másolva!

Érdemes odafigyelni a dörgés-villámlásra, mert hirtelen érkezhet nagyobb mennyiségben az eső. Még viszonylag hűvös, a tavak, folyók vize, de fokozatosan melegedik. A főként napközben és a kora esti órákban kialakuló zivatarok miatt nem lesz állandóan strandidő.

Egy kis zivatar minden nap

Pénteken a többórás napsütés mellett időnként erősebben megnövekszik a gomolyfelhőzet, és elszórtan záporok, zivatarok alakulnak ki. Egy-egy intenzívebb zivatart felhőszakadás is kísérhet. Megélénkül az északkeleti, északi szél, nyugaton időnként meg is erősödik. A hőmérséklet hajnalban általában 12 és 18 Celsius-fok között alakul, kora délután 26-31 fok várható.

Szombaton egyaránt lesznek napos és erősebben gomolyfelhős időszakok, több helyen várható zápor, zivatar. Az északi szél megélénkül, északnyugaton megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökésekre is számítani kell. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

Vasárnap a napsütés mellett erőteljesebb nappali gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Több helyen valószínű zápor, zivatar. Az északi, északkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban 14 és 19, délután 26 és 31 fok között alakul.

Jó idő frontérzékenyeknek

A markáns időjárási frontok elkerülik Magyarországot, orvosmeteorológiai szempontból eseménytelen időjárás várható, fronthatás nem terheli a szervezetet. A dél körüli órákban azonban a napos területeken erős, helyenként nagyon erős lesz az ultraibolya sugárzás. A hét végén a környező országokban meleg, nyári időjárásra van kilátás, de záporokra, zivatarokra is számítani kell.

A hétvége hideg- és melegrekordjai
Július 5. Országos 3,4 fok, Lenti 1962 40,0 fok, Orosháza 1905
Budapest 6,0 fok, Pestszentlőrinc 1962 37,0 fok, II. kerület, belterület 1957
Július 6. Országos 4,2 fok, Jósvafő 1964 37,8 fok, Pápa 1957
Budapest 7,5 fok, Ferihegy 1984 35,0 fok, II. kerület, belterület 1957
Július 7. Országos 4,5 fok, Pápa 1984 39,1 fok, Baja 1957
Budapest 7,9 fok, XI. kerület, Örsöd 1990 37,2 fok, II. kerület, belterület 1957

Ilyen volt az idő a héten

Az elmúlt hétvégén mérsékelten meleg, de a sokévi átlagnál néhány fokkal hűvösebb idő volt. Szombaton és vasárnap is előfordultak záporok, zivatarok; vasárnap emellett többfelé erős, helyenként viharos északnyugati szél fújt.

Hétfőtől már változás kezdődött: egyre inkább anticiklon határozta meg az időjárást, ezért csaknem zavartalanul napsütés volt jellemző, csak némi fátyol- és gomolyfelhőzet képződött, csapadék már sehol sem fordult elő. Szombaton, vasárnap és hétfőn 20, 26 fok között alakult a legmagasabb hőmérséklet, kedden azonban erősödött a nappali felmelegedés, ekkor már az ország nagyobb részén 25 fok fölé melegedett fel délutánra a levegő, sőt egy-két helyen elérte a 29 fokot is.



Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!