Egy nyár végi hajnalon felszálló, halvány köd alig hasonlít a még az ország nagyobb részét megülő szürkeséghez, mégis ugyanarról a jelenségről van szó. A felszínre leszállt felhő akkor a legszebb, amikor megtöri a fényt. A ködszivárvány jóval ritkább jelenség, mint a megszokott szivárvány, mert ezredmilliméteres méretű cseppek szükségesek a jelenség kialakulásához.
A lenti felvételt egy magyar természetfotós, Varga István készítette. A felkelő nap fénye megtörik a köd apró vízcseppecskéin, viszont a kis cseppméret miatt a fény nem tud a szivárványnál megszokott, élénk színekre bomlani, ezért ez a légköroptikai jelenség jóval halványabb.
Varga István polarizációs szűrőt használt, így a ködszivárvány egyik része kontrasztosabban jelenik meg a kék ég előtt, míg más része szinte teljesen eltűnik. A jelenséget a fény kettős, részecske- és hullámtermészete magyarázza. A napfény hullámai sok síkban és terjedési irányukra merőlegesen rezegnek, vagyis nem polarizált fényről van szó. A fény egy része előbb a levegő és a vízcsepp határán törik meg, majd a csepp belső oldala visszaveri, majd ezután ismét megtörik, amint kilép a cseppből. A fénynek azok a hullámai, amelyek kétszeres fénytörésen és visszaverésen esnek át, polarizálttá válnak, vagyis a terjedési irányukra merőlegesen, de csak egy síkban rezegnek. Ezt a jelenséget teszi jól láthatóvá a polárszűrő.
A megtört fénysugarak interferenciája miatt több kisebb, úgynevezett számfeletti ív is látszik a fő ív mellett. Ahogy a polárszűrőt elforgatja a fotós az objektíven, úgy távolodnak a képen a számfeletti ívek a szivárvány fő ívétől. Ködszivárványt kora reggel vagy kora este, a frissen leereszkedő ködben lehet fotózni, amikor a páracseppek még elég kis méretűek, mert egy idő elteltével összekapcsolódnak, és már túl nagyok ahhoz, hogy a jelenség kialakulhasson.