A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNÖzbas Szofi
12:20CselgáncsCatherine Beauchemin-Pinard-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Kivárnak az autóutak menti befektetők

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem pezseg az új építésű autóutak és autópályák környezetében a logisztikai, termelői célú ingatlanvásárlás, illetve -bérlés. Mezőkövesden új telephelyre költöztetnék át az ipari park egy részét, Kisteleken az érdeklődési szintig jutottak a leendő befektetők, míg Szegeden az autóút közelébe költöznek át a vállalkozások.
Vágólapra másolva!

Az országhatárig elvezető M5-ös autópálya régi vágya volt a szegedieknek, ettől is várták a térség vállalkozásainak fejlődését, versenyképességük erősödését. "Olyan nagyon egyelőre nem érezzük az autópályától remélt gazdasági pezsgést". mondja Árvai István, a Közép-Európai Építő és Szerelő Kft. (KÉSZ ) pr-igazgatója.

"A KÉSZ mint építőipari vállalkozás számos befektetésben érdekelt a térségben, illetve határainkon túl. Az autópálya elkészültével sem a kecskeméti, sem a szegedi ipari park nem pörgött fel. Igaz, a kecskeméti régóta prosperál, míg az autópálya-kijárathoz közel fekvő szegedi mostanában népesül be, miután városi beruházás keretében megnyílt a logisztikai központ. Jórészt a város túloldaláról költöznek át új telephelyükre a vállalkozások."

A térségben a zöldmezős beruházások sem szaporodtak meg jelentősen. Szegeden főleg kereskedelmi cégek jelentek meg, üzletnyitási szándékaikat a város lakosságának igényei vezérlik. Az igazán várt termelő beruházásokról azonban keveset hallani

Hasonló trendekről, fejlesztésekről szólnak a Kecskemétről és a környékéről érkező hírek is. Kiskunfélegyháza mellett volt az előző években egy kisebb beruházás: egy francia trapézlemezgyártó cég hozott létre zöldmezősen gyártócsarnokot és telephelyet.

Az M5-öshöz közeli Kunszállás határában egy minőségi őrleményeket, lisztet előállító malom épült német beruházásban. Tavaly ismét bővítette raktárbázisát kecskeméti a Bertrans, mások befektetéseiről egyelőre nem hallani. Árvai István ellenben arról tájékoztatott, hogy a KÉSZ Ukrajna és Románia több városában jelentős építkezésekbe kezdett.

A Jabil Circuit számára Rozovkán kulcsrakész ipari üzemet, raktárt készítenek összesen 25 ezer négyzetméteren, míg Ungváron a Flextronics számára építenek egy 26 ezres gyárat. Kijevben pedig egy 6 ezer és egy 8 ezer négyzetméteres klasszikus raktárcsarnok felállítását végzik.

"A kilencvenes évek második felében nálunk is tapasztalt ipari boom ismétlődik meg, ezúttal Ukrajnában és Romániában" - állítja Árvai István. "Ukrajnát az olcsó és nagy tömegben foglalkoztatható munkaerő, továbbá a piac újdonsága és nagysága teszi vonzóvá a befektetők számára. "

A KÉSZ emberei Romániát szinte behálózva, Erdélytől a Fekete-tengerig több településen dolgoznak. Kolozsvár után hamarosan Bukarestben nyitják meg újabb képviseleti irodájukat. A magyar cég egyszerre számos összeszerelő és gyártó üzemet épít több helyszínen, továbbá többek között egy csarnokot és raktárt készít egy hajóalkatrészek gyártását végző cég, illetve egy könnyűipari gyár számára.

A KÉSZ készíti el a Profi áruházlánc négy új áruházát, miként a magyar vállalkozáshoz kötődik annak a négy autószalonnak az átadása is, amelyet a közeljövőben nyit a Skoda, a Volkswagen, az Opel és a Chrysler.

www.raktar.info

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!