Panoráma nélkül is borsos a Belváros

Vágólapra másolva!
A fővárosi átlagnál általában drágább ingatlanokkal találkozhat, aki az V. kerületben szeretne vásárolni. A kormányzati intézmények közelsége, a kerület banknegyedjellege és természetesen a Belváros presztízse alaposan felsrófolja az árakat, különösen a kedvező adottságú lakások esetén - derül ki a Duna House kerületkörképéből.
Vágólapra másolva!

A külföldi vásárlók intenzíven érdeklődnek a kerület iránt. Elsősorban a másfél szobás, felújított, világos lakásokat keresik, 100 ezer euró (körülbelül 25 millió forint) értékhatárig, jórészt kiadási célból. A kedvelt területek: Arany János utca, Hold utca, Váci utca és a Parlament környéke.

A befektetésben gondolkodó hazai vásárlók 13 és 15 millió forint közötti, felújított garzonokat keresnek, aki viszont saját célra vásárol, az jellemzően jó állapotú, de felújítandó, világos, némileg nagyobb alapterületű lakást preferál, 18-20 millió forint környékén.

Speciális szegmense a piacnak a luxuskategória, melyben a legtöbben ugyancsak befektetési céllal vásárolnak. Azok a legnépszerűbb luxuslakások, amelyek a Szabadság térre, a Dunára vagy a Vörösmarty térre panorámásak, vagy a Váci utcában - de felső emeleten - találhatóak. Mivel ezekből a kínálat limitált, feltétlenül jó befektetésnek számítanak, és igen keresettek is.

Ami kevésbé eladható, az a kínálatban szintén bőségesen szereplő sötét, földszinti, udvari ingatlanok csoportja - ezeknél a lakásoknál nemegyszer 200 ezer forint alá süllyed a kínálati négyzetméterár, máskülönben nem lehet őket eladni.

Végezetül néhány jellemző, reálisnak mondható ár:

Utca

Ár

Alapterület

Négyzetméterár

Jelleg

Vadász u.

8 900 000

24

371 000

1 szobás

Falk Miksa u.

16 900 000

47

360 000

2 szobás

Kecskeméti u.

23 500 000

57

412 000

2 szobás

Ferenciek tere

27 700 000

62

447 000

3 szobás

Váci u.

46 900 000

73

642 000

2 szobás

Belgrád rkp.

77 000 000

94

819 000

3 szobás

forrás: Duna House

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!