Működőtőke: Demján cége segített Szlovákiának

Vágólapra másolva!
A pénzügyi válság előtti öt évben több mint az ötszörösére emelkedett, tavaly viszont 50 százalékkal zuhant az egy évvel korábbihoz képest a kelet-európai gazdaságokba érkező közvetlen külföldi befektetések (FDI) értéke, amely azonban jó eséllyel válság nélkül is csökkent volna - áll a PricewaterhouseCoopers könyvvizsgáló cég elemzésében, amely szerint a térségen belül egyedül Szlovákia ért el növekedést ezen a téren, köszönhetően a TriGránit-csoport beruházásának.
Vágólapra másolva!

2003 és 2008 között 30 milliárd dollárról 155 milliárd dollárra emelkedett a közép- és kelet-európai országokban befektetett működőtőke (FDI) értéke.

Tavaly azonban már a közép-kelet-európai országcsoport egészében is csak 77 milliárd dollárra rúgott ez az összeg - derül ki az világ legnagyobb könyvvizsgáló cégei közé tartozó PricewaterhouseCoopers (PwC) legfrissebb, Londonban kiadott tanulmányából.

Szlovákiának a TriGranit segített

A régióban egyetlen kivétel Szlovákia, ahol 55 százalékkal emelkedett a működőtőke-befektetések értéke, de ez jórészt egyetlen ügyletnek, a Demján Sándor magyar üzletember vezette ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó TriGranit-csoport tavaly bejelentett 2,3 milliárd dolláros beruházásának köszönhető. Ez adta a teljes tavalyi szlovákiai tőkebeáramlás több mint 40 százalékát - áll a PricewaterhouseCoopers elemzésében.

A véglet Lettország és Szlovénia, ezekben az országokban 71, illetve 70 százalékkal zuhant tavaly a működőtőke-beáramlás az egy évvel korábbihoz képest. Magyarország a középmezőnyben van, valamivel több mint 40 százalékos hanyatlással. Ennél jóval nagyobb mértékben - csaknem 60 százalékkal - csökkent a Lengyelországba érkező közvetlen külföldi befektetések értéke, Csehország pedig megúszta 20 százalékos volt a visszaeséssel.


A válság nélkül is kevesebb tőke jött volna

A PricewaterhouseCoopers elemzői szerint a közép-kelet-európai térségben a hitelválságot követő recesszió nélkül is valószínűleg kevesebb tőke érkezett volna a térségben, mert a válság előtt meredek növekedésnek indultak a németországi szinthez mért munkaköltségek. A recesszió csak még jobban gátolta a tőkebeáramlást, miután a hitelkockázati felárak emelkedése és az egy főre jutó jövedelmek esése nyomán a befektetők már kevéssé találták vonzónak az országcsoportot - áll a PwC csütörtöki elemzésében.

A cég által a következő évekre kidolgozott forgatókönyvek közül a legvalószínűbb szerint a tavalyi 77 milliárd dollárról az idén 97 milliárd dollárra emelkedik a térségbe érkező működőtőke értéke, amely a 2008-as csúcsot csak 2013-ban haladja meg újra, de 2014-ben elérheti a 172 milliárd dollárt is.

Ennél kevésbé valószínű, a "befektetési frász" néven futó előrejelzés, amely szerint a hitelkockázati felárak az 2014-ig a tavalyi magas szinten maradnak, így négy év múlva is csak 147 milliárd dollár tőke érkezne a régióba, ami nem érné el 2008-as csúcsot. A legkedvezőbb, "bérönmérsékletnek" nevezett forgatókönyv szerint csak az infláció ütemében nőnek a térségben a bérek, így a gazdasági növekedést nem kísérné befektetésriasztó mértékű bérnövekedés. A PwC szakértői szerint e forgatókönyv megvalósulása esetén a közép-kelet-európai 2014-ben 214 milliárd dollár tőkére számíthatna a régió.

Legjobbak között Demján cége

A TriGranit egyébként Európa legnagyobb ingatlanfejlesztői közé került: a PropertyEU szakmagazin a megvalósításra kerülő fejlesztések tervezett értéke alapján összeállított - február közepén megjelent - listáján a negyedik helyre rangsorolta céget. Demján Sándor, a cég elnöke az elismerésről azt mondta: "Különösen fontos üzenetet hordoz, hogy a kedvezőtlen gazdasági és pénzügyi feltételek között az elmúlt egy évben a TriGranit három helyet előre lépett a nemzetközi rangsorban. Ez megerősíti a vállalat stratégiájának helyességét, hatékonyságát. Állami mentőcsomag nélkül, saját reputációnkon alapuló banki együttműködés mellett, időben hoztuk meg a szükséges intézkedéseket: így nem válságkezelésre, hanem a válság utáni vezető szerep megalapozására fordíthattuk erőnket". A TriGranit egy nemzetközi ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési vállalat, amely Közép-Kelet-Európa 7 országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. összesen 2 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket és további 4 milliárd euró - többnyire vegyes hasznosítású - fejlesztés megvalósítását tervezi az elkövetkező években.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!