Blair: a háború után az ENSZ vezető szerepben

Vágólapra másolva!
Tony Blair szerint nemzetközi egyetértés van arról, hogy az ENSZ központi szerepet kap majd a háború utáni Irakban. A brit kormányfő a brüsszeli EU-csúcsot követően kijelentette: az európai országok megegyeztek, az iraki újjáépítésben és a humanitárius küldetésekben való részvételről. A brit kormányfő megerősítette: a brit csapatok elfoglalták az al-Faw-félszigetet, de figyelmeztetett: fel kell készülni arra, hogy komoly iraki ellenállásba ütköznek.
Vágólapra másolva!
Az [origo] Irak-oldalahttp://www.origo.hu/irak/

Az Irak elleni háború miatti ellentétek dacára az európai uniós országok vezetői megegyeztek, hogy az EU szerepet vállal az iraki humanitárius küldetésben, és az ország háború utáni újjáépítésében - közölte Tony Blair brit kormányfő miután részt vett a brüsszeli EU-csúcson. A politikus úgy véli, az Európai Unióban is sokan támogatják politikailag és gyakorlatban is a szövetségeseket a háborúban.

A brit miniszterelnök szerint nemzetközi egyetértés van arról, hogy a háború utáni Irakban központi szerepet kapjon az ENSZ, de egy új Biztonsági Tanácsi határozatot is szükségesnek tart ebben az ügyben. A brit kormányfő kijelentette: céljuk, hogy az Iraki olaj hasznát az iraki emberek javára fordítsák, és eltökélt szándékuk, hogy megőrizzék Irak határainak épségét, és megelőzzék a környezeti katasztrófákat.

A hadmozdulatokkal kapcsolatban Tony Blair kijelentette, hogy jól haladnak, megerősítette, hogy a brit csapatok már elfoglalták az al-Faw félszigetet, és azt is, hogy vannak iraki egységek, amelyek megadták magukat. Közölte, a brit egységek már több olajkutat ellenőrzésük alá vontak. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a brit katonák várhatóan komoly ellenállásba is ütköznek majd a hadműveletek során.

Irak állítja, ők lőtték le a helikoptereket/irak/20030320market.html

A kormányfő sajtótájékoztatójának legelején emlékezett meg a háború első brit áldozatairól, arról a nyolc angol katonáról, akik egy helikopterbalesetben vesztették életüket Dél-Irakban.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!