Kivonul Irakból az al-Dzsazíra

Vágólapra másolva!
Az arab tévétársaság úgy döntött, visszahívja tudósítóit Irakból, miután egy amerikai bombázás kioltotta egyik munkatársának életét. Az al-Dzsazíra bagdadi irodáinak helyet adó épület az iraki tájékoztatási minisztérium közelében található, a környéket igen heves amerikai légitámadás érte kedden.
Vágólapra másolva!

Ibrahim Hilal, az al-Dzsazíra főszerkesztője a katari székhelyű műholdas tévéállomás dohai sajtóértekezletén elmondta: úgy ítéli meg, hogy egyetlen Irakban dolgozó újságírójuk sincs biztonságban, még az amerikai csapatokkal tartó tudósító sem. A tévéállomás, mivel nem tudja szavatolni Irakban dolgozó újságírói biztonságát, valamennyiüket vissza kívánja hívni a háború sújtotta országból.

Az al-Dzsazírát négy újságíró tudósította Bagdadból. Emellett egy munkatársuk az amerikai csapatokkal együtt tartva a dél-iraki Násziríjából küldte jelentéseit, egy másik újságíró pedig az észak-iraki Moszulból tudósított. Az al-Dzsazíra máris távozásra szólította fel násziríjai munkatársát. Moszulban dolgozó kollégájukat pedig, aki a helyi kórházból küldte jelentéseit, az egészségügyi intézmény vezetői szólították fel az épület elhagyására, attól tartva, hogy a kórház is támadás célpontjává válhat.

Az [origo] Irak-oldalahttp://www.origo.hu/irakFriss hírek az iraki válságról SMS-ben/o-mobil/hirek/20030319friss.htmlTérkép a stratégiai pontokrólhttp://javascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep_telepulesek/terkep.html', 500, 620)Térkép a hadműveletekrőlhttp://javascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep/terkep.html', 500, 620)Térkép a bagdadi harcokrólhttp://javascript:open_doc('http://www.origo.hu/adsminisites/kepgaleria/irak/terkep_bagdad/terkep.html', 530, 510)

Az al-Dzsazíra bagdadi irodáját kedden reggel érte bombatalálat. A támadás következtében Tárik Ajub, a televízió jordániai újságírója életét vesztette, egy kollégája pedig megsebesült. Az al-Dzsazíra bagdadi kirendeltsége az iraki tájékoztatási minisztérium épületének közelében működött.

Kedden, egy másik incidensben, szintén életét vesztette két operatőr Bagdadban, miután egy amerikai harckocsi tüzet nyitott a külföldi újságíróknak otthont adó Palesztina szállodára. A washingtoni védelmi minisztérium mély sajnálatának adott hangot a történtek miatt.

A portugál külügyminisztérium eközben újfent távozásra szólította fel az Irakból tudósító portugál újságírókat. A tárca már a háború kitörése előtt, március 17-én is javasolta állampolgárainak, hogy hagyják el Irakot és a térségbeli országokat. Bagdadban jelenleg legalább öt portugál újságíró dolgozik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!