Egyedülálló művészeti élményt hozott idén is az MVM ZENERGIA gálakoncert

Vágólapra másolva!
Az MVM kilencedik alkalommal hívta életre az MVM ZENERGIA összművészeti koncertjét, ahol a klasszikus és könnyűzene mellett helyet kapott a vizuális élmény, valamint az irodalom: 2024. augusztus 31-én 18:30-tól Balázs János, a Follow The Flow, Kovács Kati, Sebestyén Márta, Gubik Petra, Lackfi János, Baráti Kristóf és Fenyő László egyedülálló produkcióit élvezhették a nézők a Müpa koncertterméből vagy otthonuk kényelméből. A jótékonysági gálakoncert színpadán debütált Magyarországon egy Steinway Spirio önjátszó zongora is.
Vágólapra másolva!
 Forrás: MVM Zrt.   Dr. Bozóky Anita, az MVM Csoport kommunikációs igazgatója és Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója egy-egy virágcsokorral köszöntötte a fellépő művészeket és Törőcsik Ambrus vizuális rendezőt

Az MVM minden évben új elemekkel és előadókkal gazdagítja különleges koncertjét, az MVM ZENERGIÁT. Az idei, immár kilencedik alkalommal megrendezett eseményen ikonikus filmekhez kapcsolódó klasszikus és könnyűzenei művek, valamint Kovács Kati és Follow The Flow slágerei hangzottak el, erre az alkalomra készült, egyedi átiratokban, olyan művészek előadásában, akik korábban nem álltak még együtt a színpadon. A fellépők között szerepelt Balázs János, a Follow The Flow, Kovács Kati, Sebestyén Márta, Gubik Petra, Baráti Kristóf és Fenyő László, továbbá az előadott művekből inspirálódva Lackfi János adta elő az eseményre írt verseit.

Forrás: MVM Zrt.    Lenyűgöző vizuális élmény kísérte az MVM ZENERGIA jótékonysági gálakoncertet

 „Ahogyan a filmzene képes érzelmeket kelteni és mosolyt csalni az arcunkra, úgy az MVM is arra törekszik, hogy az energia erejével jobbá tegye mindennapjainkat. Ezt az elkötelezettséget tükrözi az immár kilencedik éve zajló MVM ZENERGIA is, amely nemcsak a zene iránti szenvedélyt, hanem a kultúra, a tehetségek és a nemes célokért dolgozó alapítványok támogatását, az innovációt és az értékteremtést is magában hordozza” – mondta köszöntőjében Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója.

Forrás: MVM Zrt.    Magyarországon először az MVM ZENERGIA színpadán mutatkozott be egy Steinway Spirio önjátszó zongora

Magyarországon először az MVM ZENERGIA színpadán mutatkozott be egy Steinway Spirio zongora is. A hangszer különlegessége, hogy a művészek által felvett darabokat önmaga játssza vissza, a hangokat hagyományos módon kalapácsokkal, húron szólaltatja meg. A nem mindennapi zongorán Balázs János saját felvett játékával együtt adott elő több világhírű filmben elhangzó darabot, de Chopin- és Liszt-klasszikusokat, illetve Follow The Flow- és Kovács Kati-slágereket is hallhattak az érdeklődők az este folyamán. 

 Forrás: MVM Zrt.    Az MVM ZENERGIA színpadán Balázs János, Sebestyén Márta, Kovács Kati, Szakács Gergő és Gubik Petra

„Ismét rekord gyorsasággal keltek el a támogatói jegyek, ami szívmelengető visszajelzés az MVM ZENERGIA missziójáról. Mind szélesebb közönséggel szeretnénk megismertetni a klasszikus zeneművészet szépségeit és az egyéb műfajok értékeit. Ezt a célt szolgálja az egyedülálló zenei műsor, a sokszínű, nemzetközileg is jelentős fellépői kör, illetve a koncert vizuális megjelenése is, ami nagyban hozzájárul a fiatal generáció megszólításához” – fogalmazott Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, a koncert művészeti vezetője és hangszerelője.

Forrás: MVM Zrt.    Benkő Fruzsina, az InDaHouse Hungary Egyesület vezetője, alapítója és Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója 

Az MVM ZENERGIA műsorvezetője ezúttal is Bősze Ádám volt. A zenei műsort a darabokhoz illeszkedő, egyedi vizuális élmény tette idén is emlékezetessé, amelyet az MVM ZENERGIA vizuális rendezője, Törőcsik Ambrus álmodott meg.

Forrás: MVM Zrt.      A teltházas Müpa közönsége állótapssal köszönte meg a művészeknek az előadást

Hatalmas élmény volt számunkra, hogy egy ilyen különleges esemény részesei lehettünk, ahol saját dalainkat új köntösben, különleges látványelemekkel adhattuk elő, emellett a zenei műsor többi részében is aktívan részt vehettünk” – osztotta meg gondolatait a Follow The Flow.

Az MVM a jegybevételből származó teljes összeget idén is jótékony célra ajánlotta fel. Az érdeklődők augusztus 31-ig szavazhattak az mvmzenergia.hu oldalon, hogy melyik szervezetet támogassa az MVM. 

Forrás: MVM Zrt. Egyedi vizuális élmény kísérte az MVM ZENERGIA jótékonysági gálakoncertet

A több ezer szavazat alapján az InDaHouse Hungary Egyesület részesült az összegben, amely a borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyermekeket támogatja egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozások keretében, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy felelős, önmegvalósító felnőttekké váljanak.

További információk az mvmzenergia.hu oldalon.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!