Tutujgass még!

Önkéntesek a Kecskevilág kecskefarmon

Kölyökállatot tutujgatni jó. Ha valahol nagyon sok kicsi születik, az is jó, de nagy feladat a gazdáknak. A két dolog egymásra találásának eredményeként egy kecskefarm a hónap végéig önkénteseket fogad most születő gidáihoz. Az ELTE kutatói közben azt vizsgálják, milyen változások mennek végbe az önkéntesekben a gidapátyolgatás alatt. A mi nem tudományos vizsgálatunk kémcsövek nélkül is megállapította, hogy mi a dolog kulcsszava. 

A városi ember általában nem azt tekinti álommelónak, ha állatokat kell itatni, almozni és tutujgatni, a városi ember ugyanis nem bírja a fizikai munkát, nem állhatja az istállószagot, utálja a félhomályos helyeket, és fázik. Csak a tutujgatást bírja, ebből a célból viszont a városi ember kisétál az állatkertbe, és ott tutujgat – gondolhatnánk. Nincsen teljesen igazunk.

A képen elrejtettünk egy alvó kecskegidát Fotó: Polyák Attila - Origo

A törökbálinti Idamajorban Herczog Anitáék körülbelül száz anyakecskét tartanak, tőlük úgy kétszáz gida születik március első heteiben. Ennyi kölyökállattal nem könnyű elboldogulni, ezért meghirdették, hogy önkénteseket várnak. Mert hát vannak kisgidák, akiknek segíteni kell az első szoptatásoknál, van, amelyiket cumiból kell táplálni, az almozásnál, itatásnál, a nagyok etetésénél is elkél a segítő kéz. És van még az obligát tutujgatás is, ugye.

Csodálatos dolog Fotó: Polyák Attila - Origo

Semmi nem kötelező, ha valakinek csak a simogatáshoz van kedve, azt is lehet. Ahogy az is rendben van, ha az önkéntes csupán figyeli a kiskecskéket, tudnak-e enni az anyjuk tőgyéből, nem tartják-e furán a fejüket, milyen a kedvük, borzas-e a szőrük – minden fontos lehet. Herczog Anitáék arra is felhívták a figyelmet, könnyen lehet, hogy az ember olyasmit lát, amire nem kíváncsi. Ilyen a születés, ami csodálatos dolog, de bizony vérrel és nyákkal jár. Mi biztosra akartunk menni, ezért néhány nappal az önkéntesek megérkezése előtt elmentünk a tanyára, hogy lefényképezhessünk egy ellést.

Meg kell zabálni! Illetve nem kell Fotó: Polyák Attila - Origo

A kecske okos jószág, és van humorérzéke: juszt sem ellik.

Úgy egy egész műszakot elácsorogtunk az istállóban, ahol eleinte egy kidőlt fa miatt áram sem volt, de semmi nem történt. Aztán amikor szedelődzködni kezdtünk, az egyik gyorsan megellett. Két gidát, az egyik lány (gödölye), a másik fiú (bak), utóbbi kérésemre az Attila nevet kapta fotósunkról.

– Szevasz, Attila vagyok. – Szevasz, én is. Fotó: Polyák Attila - Origo

Bámulatos, hogy a kicsik néhány perc múlva már lábra állnak, és keresik anyjuk tőgyét. Van, akinek ebben kis segítség kell. Ja igen, azért is a többes szám, mert általában ikrek születnek. Meglepően hamar megjön a hangjuk, gyorsan nőnek, egy év alatt cseperednek anyányivá. Az ellések túlnyomó többsége problémamentes, de azért időnként akad olyan gida, amelyik elpusztul.

Cseri Dóra. Civilben grafikus, most kecskepásztor Fotó: Polyak Attila - Origo

Ezek most itt mind vidáman csóválják a farkukat, pedig nem is kiskutyák.

Herczog Anita azt mondja, amerikai minta adta az ötletet, hogy itt is lehetne segítséget kérni önkéntesektől. Két nap alatt betelt az összes hely, annyi volt a jelentkező, hogy sűrű beosztásban követik egymást reggel nyolctól este hat óráig. Egyszerre maximum hatan vannak szolgálatban, ennyien még nem zavarják az állatok nyugalmát.

Dechert Györgynek volt is, nem is kecskéje Fotó: Polyak Attila - Origo

Amikor másodszor érkezünk, az istálló a nyugalom temploma. Dechert Györgyék a Dorog közelében lévő Dágról jöttek ide. „A lányom telefonált, hogy látta a lehetőséget az interneten, egyből jelentkeztem” – meséli. „Tudja, kertes házban lakom, van kutyám, macskám, egyszer kecském is volt. Majdnem. Egy barátomnál helyeztem el addig, amíg megépítem neki az ólat, két hét múlva szólt a haver, hogy most már nem adja vissza.”

Egy másik önkéntes, Szatmári Csilla – Érden lakik - eredetileg golden retrievert (ez egy kutya) szeretett volna. Aztán bármilyen kutyát, csak legyen zsemleszínű. Később már a szín sem volt fontos, csak hogy kutya legyen. Végül aztán bármi jöhetett volna, csak szőrös legyen, és állat. Csak hát az a baj, hogy még mindig nem készült el otthon a kerítés. Csilla egyébként gyesen van, kecsketejet keresett a neten féléves kisfiának, amikor látta a lehetőséget.

Szabó-Siklós Ágnes. Városi lány az istállóban Fotó: Polyak Attila - Origo

Kecskegidák mellett, alatt, fölött ül Szabó-Siklós Ágnes – városi lány, főállású anyuka –, aki végtelenül egyszerű magyarázatot ad arra, hogy miért jött el: azért, mert ez az élmény hiányzott az életéből. Anita, a házigazdánk azt mondja, bizony sokan jönnek ezért. Kis kupaktanács kerekedik, megállapítjuk, hogy az élet szép, amit az egyik önkéntes megtold a következőkkel:

Ülsz, öledben egy kedves kölyökállattal, és ez jó.”

Nem lehet vitatkozni vele.

Tejet csak kóstolóba, mert kell a gidáknak. Édesebb, mint a tehéntej Fotó: Polyak Attila - Origo

A kiskecskék nem bölcselegnek, de meglepően közvetlen jószágok. Kicsit sem félnek, sőt, maguk másznak az önkéntesek ölébe. És egyszersmind nagyon viccesek is, ahogy ugrálva játszanak. A nagyok sem kevésbé, az egyik újból és újból megpróbálja elvenni a spirálfüzetemet. Végül a borítóból és az alatta lévő lapból sikerül kikanyarítania egy-egy darabot. Élvezettel majszolja. Eredetileg növényevők lennének, de megeszik ezek a nejlonzacskót is, és nem lesz tőle bajuk. Mondjuk nekem lehet, hogy lesz, mert egy fontos telefonszám is odalett.

Herczog Anita és két kis védence. Nagy a szerelem Fotó: Polyak Attila - Origo

Az önkéntesek jönnek-mennek, a kiírás ellenére nincsen szigor, aki akar, maradhat még időn túl is. Az azért feltűnik, hogy most éppen csak egy szem férfi van a csapatban – az apukák meg a gyerekek majd hétvégén jönnek. Az egyik újonnan érkező hölgy azt mondja, álláskeresés közben akadt az önkénteskedés lehetőségére, már csak poénból sem hagyja ki.

Meg vagy őrülve?”

– ezt válaszolták többen is arra a kérdésre, hogy miként fogadta a környezetük a hírt, hogy eljönnek kecskepesztrának. Volt, akinek azt mondták, hogy unatkozó háziasszony, mást csak szimplán lehülyéztek. Abban teljes az egyetértés, hogy aki nem szereti az állatokat, az nem ért ebből semmit. Eszembe jut, hogy vannak elkárhozott lelkek, akik a kecske szó hallatán azon tűnődnek, vajon rozmaringosan megsüssék, vagy pörköltet készítsenek-e belőle, de nem merek megszólalni, mert ezek a békés emberek még a végén meglincselnek.

A kenyér a szupersláger Fotó: Polyák Attila - Origo

Bundáskenyér, Vödör, Rozi, Hóvirág, Hópihe, – Attila –, meg a többi kecske nemrég kapott friss almot, vizet, mi a múltkor a vacsorájukat is kénytelenek voltunk megvárni, annyira nem volt kedve egyiknek sem elleni. Elég klassz itt az ellátás, a vacsora háromfogásos volt: széna, darált rozs, majd végül kenyér. Pékségben megmaradt kenyér. Ez volt a legnépszerűbb, egy-egy sercliért tetemes tülekedés alakult ki. Nekem sajnos egy sem jutott.

Amúgy szigorú hierarchia van közöttük. Az alsóbb társadalmi szinteken megy a bökdösődés, nincsenek tekintettel arra, hogy a másik éppen szülni készül. Mondjuk, nem készül, ugye, de csak akkor, ha fényképezős embert lát.

Aki nem babázik, az abrakol Fotó: Polyák Attila - Origo

Az egyik önkéntes, aki civilben szabadúszó grafikus, megemlíti, hogy itt van az ELTE egyik kutatója is, aki azt vizsgálja, milyen folyamatok mennek végbe az önkéntesekben érzelmileg. Hormonszinteket hasonlítgat össze, amiket a gidaistápolás előtti és utáni vizeletminták elemzésével állapít meg. A kutató – egy fiatal nő – nem itt az istállóban, hanem a közeli házban kutat, ezért nem találkoztunk eddig. Mint minden tudósember, ő is szűkszavú ebben a fázisban, mert hát hol van még a vizsgálat vége?

Megy ez, kérem Fotó: Polyák Attila - Origo

Annyira óvatos, hogy azt sem mondja meg – kérem, nekem nincsen engedélyem a kutatásról nyilatkozni! –, pontosan milyen hormonokat egzaminál a vizeletekben. Megkérdeztük, mi az önkéntesek véleménye a tárgykörben. Egyöntetű volt a válaszuk, szerintük a megoldás kulcsszava a boldogsághormon lehet. A távozók arcát nézve ez elég egyértelműnek tűnik. Csak Polyák fotós szomorú, mert Attilát nem viheti haza magával.