Kecskével állítaná meg az erőszakot az FBI

fbi dont be a puppet
Vágólapra másolva!
Tanító célzatú játékkal próbálja elrettenteni a fiatalokat a szélsőséges ideológiáktól az FBI. A legtöbb feladványban kártyákat kell összepárosítani, ám egy Flappy Birdre hasonlító ügyességi játékban robbanó kecskét irányíthatunk. 
Vágólapra másolva!

Egy online játékkal próbálja elrettenti az FBI a fiatalokat attól, hogy beszippantsa őket az Iszlám Állam (ISIS) interneten keringő propagandája, vagy hogy más szélsőséges csoportokhoz csatlakozzanak.

A böngészőben játszható Slippery Slope című játékot a Don’t Be a Puppet nevű kampány keretében készítette az amerikai nyomozóiroda, a játékban

marionettbábokat kell kiszabadítani feladatok megoldásával.

Az öt fejezetből álló program több kis feladatból áll. A legtöbb feladvány egy ismeretterjesztő szöveggel kezdődik, az újonnan szerzett ismereteket ezután feladatokkal tesztelik. Például az olvasott szöveg alapján kell összepárosítani jelenségeket vagy kitölteni egy táblázatot.

Össze kell párosítani a kártyákat Forrás: Origo

Néha ügyességi minijátékok színesítik a kihívást, például egy kecskével kell kikerülni az akadályokat. A csapnivaló irányítás miatt azonban több oldal szerint is legalább annyira idegesítő a játékélmény, mint a Flappy Bird.

Mi is kipróbáltuk: sajnos nem jutottunk túl messzire. Miközben áthaladtunk az egyes szakaszokon, közben propagandaszövegek úsztak be a képernyőre,

kecskénk pedig felrobbant, ahogy nekiütközött egy falnak.

A játék fő célja, hogy rávilágítson arra, milyen események és ideológiák hatására válik valaki terroristává, és hogyan előzhető meg, ha ilyesmit észlelnek a környezetükben.

Az oldal már egy ideje fejlesztés alatt áll. A korai verzió a tesztelők szerint túlságosan az Iszlám Államra összpontosított, ezért a szervezet kibővítette a programot más szélsőséges ideológiákkal is.

Szavazzon!

Ön szerint hasznos a játék?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!