Betonba öntötte áldozatát<br/>

Vágólapra másolva!
Több lövéssel meggyilkolta, majd Budapesten egy pincehelyiségbe betonozta be vállalkozó áldozatát egy 41 éves gyilkos, aki tettét beismerte.
Vágólapra másolva!

Az eltűnt budapesti vállalkozót az április 26-tól kereste a rendőrség. A bejelentést követően vizsgálták az eltűnés körülményeit, s nyomozás során a rendőrség látókörébe került egy 41 éves férfi, aki elismerte a vállalkozó meggyilkolását - ismertették a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK).
A bebetonozott holttestet 12 órás megfeszített munkával a fővárosi tűzoltók szabadították ki a beton szarkofágból hétfőn.
A BRFK sajtóközleményéből kiderül, a személykörözési csoport megvizsgálta a vállalkozó üzleti kapcsolatait, baráti körét, és ennek alapján került látóterükbe a feltételezett tettes. A 41 éves férfi a többszöri ellenőrzés során beszerzett adatok alapján, illetve a poligráfos vizsgálat során beismerte, hogy több lövéssel meggyilkolta az üzletembert, majd bebetonozta Budapesten egy vállalkozásnál használt pincébe.
A rendőrség később további részleteket közöl az ügy hátteréről és a nyomozás körülményeiről egyaránt.

(MTI)

Ajánló:

Segítségre lelhet, ha a fegyvertartásról, útlevélről, személyi igazolványról, esetleg a jogosítványról szeretne többet megtudni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!