A mélyre merülő bálnák számára a műanyagszemét élelemnek "hangozhat"

Mélyen a tenger sötétjében a mélyre merülő bálnák hangszondázással vadásznak (a képen). De egy műanyaggal teli óceában az ilyen képesség visszafelé sülhet el.

Fotó: Victor Habbick Visions/Science Photo Library

A prédáról és a műanyagról lejövő visszhangok hasonlóak, ami megzavarhatja a hangszondázással vadászó bálnákat. Az óceán mélységében a mélyre merülő bálnák hangszondázással vadásznak a szuroksötétségben. A kibocsátott hangok, amik lepattannak az objektumokról a bálnáknak világos képet nyújtanak a környezetükről. De egy új tanulmány kimutatja, hogy ez a szupererő hátránnyá válhat.

Amikor bálnaszerű hangfrekvenciák érik a műanyagszemetet, a műanyagról visszatérő visszhang ereje hasonló a bálnák gyakori prédájához. Erről számolnak be a Duke Egyetem kutatói a Marine Pollution Bulletin magazinban október 16-án. Ez becsaphatja az ámbrásceteket, a csőrőscetféléket és más mélyre merülő bálnákat, és megeszik a halálos hulladékot. Mattew Savoca, a Standfordi egyetem biológusa, aki nem vett részt a tanulmányban azt mondja, hogy bármely más bálnafajnál gyakrabban azokban találnak rengeteg műanyagot, amely fajok mélyre merülnek.

Mélyen a tenger sötétjében a mélyre merülő bálnák hangszondázással vadásznak (a képen). De egy műanyaggal teli óceában az ilyen képesség visszafelé sülhet el.
Fotó: Victor Habbick Visions/Science Photo Library / Science News 

 

 

Vannak bálnák, akik majdnem 3.000 méterre is lemerülnek

 

A tudósok régóta kíváncsiak rá, hogy vajon ezek a bálnák, amelyek közt van, aki majdnem 3.000 méterre lemerül, azért tévesztik-e össze a műanyagot a prédával, mert hasonlóan „hangzanak”? Az ilyen hiba halálos lehet, mivel a műanyag betölti a gyomrukat és beleiket és megakadályozza a táplálék haladását.

Greg Merrill biológus és kollégái tesztelték kilenc, közvetlenül a tengerből gyűjtött műanyag szemétdarab visszhangjának erejét – a szemetek közt voltak kötelek, műanyagzsákok, palackok és más tárgyak, amiket gyakran találnak a partra vetett bálnák gyomrában. A csapat végzett teszteket az atlanti rövid tintahalon (Lolliguncula brevis), amely hasonló a mélyre merülő bálnák fejlábú prédájához, de könnyebb megtalálni, valamint tintahal orrokon, amiket egy partra vetett ámbráscet gyomrában találtak.

A csapat a műanyagtárgyakat és a préda példányokat egyesével egy vízalatti felszerelésen helyezte el N.C. partja mellett és 3 különböző frekvenciájú hangot bocsátott ki rájuk: 38 kiloherz, 70 kiloherz és 120 kiloherz. Ez a három lefedi a hangszondázást alkalmazó bálnák széles körű frekvenciáját. Minden műanyagtárgy hasonló erősséggel, vagy erősebben verte vissza a visszhangot, mint a préda példányok. Aztán egy gép megmérte a minden egyes tárgyról visszaverődött visszhangot, hogy meghatározzák, bálnák mit érzékelhetnek? 

 

Ezek az eredmények a júniusban Angliában, Bathban tartott nemzetközi vízalatti akusztikáról szóló konferencián (International Conference on Underwater Acoustics) prezentált eredményeket tükrözik. 

 

Abban a prezentációban Laura Redaelli tengerbiológus és kollégái hasonló kísérleteket végeztek a laboratóriumban, egy sós vizes tartály használatával. Redaelli azt mondja, hogy a természetes prédáról visszaverődő hangok erőssége átfedésben volt a mélyre merülők által gyakran elfogyasztott többszörös műanyagtárgyakéval. Változtatni kell a műanyagszennyezési politikán, esetleg módosítani kell az összetételüket, hogy akusztikailag ne legyenek összetéveszthetők a természetes prédákkal.

Bár a mélyre merülő bálnák hosszú ideje léteznek, a műanyagszemét csak az utóbbi évtizedekben érte el világukat. Savoca azt mondja, ezek a tárgyak meglehetősen újak a környezetükben. Arra kíváncsi, hogy vajon az állatok egyéni tanulással, vagy kulturális átadással megtanulják-e a kiutat, vagy evolúciójuk által korlátozva, valahogyan beleesnek ebbe a csapdába?

(Forrás: Science News: https://www.sciencenews.org/)