Halált okozó gondatlan veszélyeztetés alapos gyanúja miatt eljárást indított a rendőrség az ellen a gyermekgondozónő ellen, akinek a felügyelete alatt életét vesztette egy két és fél éves kisfiú szerdán egy budapesti bölcsődében. A 39 éves veresegyházi nő szabadlábon védekezhet.
Szerdán délelőtt a IV. kerületi Homoktövis utcai bölcsőde udvarán játszottak a gyerekek, amikor a gondozónő a mászóka körüli csoportosulásra lett figyelmes. Az egyik gyermek feje egy fém mászóka fokai közé szorult. A gondozónak ugyan sikerült kiszabadítani a gyermeket, akit azonnal a közeli rendelőintézetbe szállítottak, azonban ott már nem tudtak segíteni rajta.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szakértői véleményekre vár, amelyek segítségével a halál pontos körülményeire kaphatnak választ.
(MTI)