A bűnszervezet felső szintű irányítóinak személyét nem sikerült az ügyészségnek megállapítania. Az eljárás adatai szerint a bűnszövetség oly módon importálta és forgalmazta az üzemanyag célú kőolajszármazékokat, hogy eközben nem fizette meg a közterheket - áll a Fővárosi Főügyészség vádiratában. Erre kezdetben a halasztott vámfizetés intézménye adott lehetőséget.
Ekkoriban fantomcégek révén importálták a vádlottak a kőolajszármazékokat, és azokat napokon belül értékesítették is. A köztartozásokat pedig már nem lehetett behajtani a fantomcégeken, és a hamis iratokkal, álnéven fellépő ügyvezetőket sem lehetett fellelni. Miután 1994 májusában a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága üzemanyag-import esetén megszüntette a halasztott vámfizetés lehetőségét, a vádlottak új módszert kezdtek alkalmazni. A hamisított banki, postai okmányokkal igazolták a vámbiztosíték megfizetését, és így jutottak hozzá a vámkezelt kőolajtermékekhez. A büntetőper kedden a vádlottak meghallgatásával folytatódik.