Matolcsy: megtaláltuk a siker receptjét

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök expozéja után Matolcsy György gazdasági miniszter néhány adattal kiegészítette az elhangzottakat. Utalt arra, hogy csak úgy érhetjük utol az EU-t, ha kétszer gyorsabban nő a magyar gazdaság és a fogyasztás, mint az európai. Szerinte a gazdaság motorjai a lakásépítés, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése és a turizmus.
Vágólapra másolva!

A munkaerőpiacról szólva megemlítette, hogy a környező - átalakuló - országokban a magyarnál sokkal kedvezőtlenebbek a munkanélküliség mutatói. Idehaza mindössze 5,6 százalékos a munkanélküliség. Kedvező folyamatként értékelte, hogy a multinacionális cégek, amelyek a legjelentősebb foglalkoztatók a dunántúlról az ország keleti régióiba költöznek.

Szintén kedvező jelenségnek mondta, hogy az infláció 14 év óta a legalacsonyabb szintre csökkent. Ezzel együtt a kamatszint negyedére csökkent. Ma a gazdaságot a Széchenyi terv hajtja - mondta a gazdasági miniszter -, amit a terrortámadások miatti recessziótól való félelem okán, Európában elsőként egy gazdaságélénkítő csomaggal a Széchenyi plusszal "fejeltek meg". Mindez - mondta - "a siker receptjének tudatában történt".

Ha a többi felszólalásra is kíváncsi, kattintson ide!

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!