Vonza András szerint valóban volt egy anyag, amelyet parlamenti meghallgatásához készített "Felkészítő anyag" néven. A dokumentum első lapjának tetején szerepelt az idézett mondat, alatta pedig a "Vonza" szignó, ám a felperes szerint a kézírás nem a minisztertől származik.
A bíróság tanúként meghallgata a vezércikk szerzőjét, aki úgy emlékezett, hogy a bizottsági ülés során beleolvasott az asztalon heverő dokumentumba, azt érdekesnek találta és a parlament épületében perceken belül lefénymásolta, majd visszatette az asztalra.
Az alperesek szerint teljességgel életszerűtlen, hogy a minisztériumból bárki is vette volna magának a bátorságot és dokumentumra írta volna az idézett mondatot, illetve a tárca vezetőjének szignóját.
A miniszter ügyvédje szerint azonban, amikor az anyag "vándorútra" indult, bárki ráskiccelhette az ominózus mondatot vagy bármit. Szerinte a kifogásolt mondat írásmódja, illetve a ténylegesen a minisztertől származó "kézírások köszönő viszonyban sincsenek egymással".
A Népszabadság ügyvédje azt akarta elérni, hogy írásszakértő állapítsa meg az idézet szerzőjét, ám a bíróság, a miniszter jogi képviselőjének indítványára, elvetette a kezdeményezést, mert "szemmel láthatóan nem a miniszter kézírása szerepel a dokumentumon". A bíróság érvelése szerint a sajtóperben az orgánumot terheli a bizonyítási teher, azaz ő köteles bizonyítani az állítás valóságtartalmát.