<P class="MsoNormal">A Nyíregyházi Főiskoláról is kitiltották az ellenzéki politikusokat

Vágólapra másolva!
Nemcsak a Debreceni Egyetemről, hanem a Nyíregyházi Főiskoláról is kitiltottak korábban ellenzéki politikusokat, miközben kormánypárti rendezvényeknek helyt adtak. A Szabolcs megyei szocialisták emiatt levélben tiltakoztak az oktatási miniszternél.
Vágólapra másolva!

Az ellenzéki politikusok, Medgyessy Péter MSZP miniszterelnök-jelölt és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök csütörtöki kitiltása Debreceni Egyetemről nem egyedi eset, hasonló a Nyíregyházi Főiskolán is előfordult. Ezért az MSZP Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete nyílt levelet intézett pénteken az oktatási miniszterhez, hogy intézményi fenntartóként foglaljon állást a kérdésben - közölte Tukacs István, az MSZP nyírségi elnöke.

Az MSZP nyilvánosságra hozta ugyanis pénteken, hogy a Nyíregyházi Főiskolán sem kívánatosak az ellenzéki politikusok. Legutóbb például a Fiatal Baloldal szervezetének nem engedték meg az intézmény vezetői, hogy az iskolában fórumot rendezzenek. Ugyanakkor a kormánypártok rendezvényeinek helyet ad a nyírségi főiskola, sőt még a MIÉP is tarthatott sajtótájékoztatót az intézményben - állította Tukacs.

Korábban:

Kitiltott ellenzéki politikusok a Debreceni Egyetemről
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!