Ellentmondó vallomások Nógrádi Zsolt perében

Vágólapra másolva!
A korábbi olajtanú ellen hamis vád miatt indult büntetőperben nem vállalták a tanúskodást Nógrádi Zsolt koronatanúi. A tárgyaláson senki sem támasztotta alá, hogy Pintér Sándor rendőrkapitányként pénzért járt Flaisz Ferenc keceli vállalkozóhoz. Flaisz Ferenc tagadta Nógrádi állításait, azonban vallomása több ponton is ellentmondott a többi tanú és Nógrádi állításainak.
Vágólapra másolva!

Visszaléptek Nógrádi Zsolt koronatanúi, akik azt állították volna, hogy Pintér Sándor valóban járt Flaisz Ferencnél, és ott egy bőröndnyi pénzt vett át a vállalkozótól. Nógrádi Zsolt ugyanis ezt állította az egykori olajbizottság előtt tett vallomásában, majd a nyilvánosság előtt is, és emiatt indult ellene nyomozás hamis vád miatt.

Nógrádi és Bodrácska
Fotó: HavariaPress

A szintén tanúként beidézett két helyi vállalkozó, akik ismerik Flaisz Ferencet, azt állították, hogy Flaiszhoz nem jártak országos politikusok vagy magas rangú rendőrtisztek.

A keddi tárgyalásra szintén beidézett Flaisz Ferenc vállalkozó a bíróság előtt tett vallomásában elmondta, hogy nem jártak hozzá országosan ismert politikusok, Nógrádi valótlanságokat állított ezzel kapcsolatban. 1993 augusztusa után ugyanis egyáltalán nem foglalkozott olajkereskedelemmel. Nógrádi viszont azt állította, hogy 1993 őszétől szőkítettek együtt olajat, ekkor jártak hozzájuk politikusok és rendőri vezetők. Emellett azt is közölte, hogy a Nógrádi vallomásában többször is emlegetett kastély még nem is volt a birtokában, pedig Nógrádi azt állította, hogy ebben az időszakban már itt bujkált a rendőrök elől, amikor már körözték.

Flaisz állításainak ellentmondott több tanú is. Pálfi László, aki saját bevallása szerint is olajszőkítéssel foglalkozott korábban, ugyanis állította: Flaisz többször dicsekedett magasra nyúló kapcsolataival, köztük Pintér Sándor, az akkori országos rendőrfőkapitányéval is. Néhány apró részletben, elsősorban évszámok tekintetében még Flaisz Ferencné is ellentmondott férje állításainak.

Nógrádi pedig abban kérdőjelezte meg a Bács-Kiskun megyei olajügyek kulcsfigurájának vallomását, hogy azt mondta, egyáltalán nem felületes volt a kapcsolatuk, mint azt Flaisz álította. Állítását egy telefon-híváslistával próbálta alátámasztani, e szerint egy év alatt 100-szor hívta fel telefonon Flaiszt, 20-30 perceket beszélve.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!