Elmarad az újabb kilakoltatás a VII. kerületben

Vágólapra másolva!
Mégsem lakoltatják ki Budapest VII. kerületének egyik lakásából azt a héttagú családot, amely mára várta a végrehajtót. Az akció ellen a Polgárjogi Alapítvány tiltakozó tüntetést szervezett. Az önkormányzat az utolsó pillanatban állíttatta le a kilakoltatást.
Vágólapra másolva!

Tüntetést szervezett hétfő délutánra Budapesten a Roma Polgárjogi Alapítvány. Az [origo] az alapítvány munkatársától megtudta, hogy a múlt héten folytatott tárgyalások ellenére a VII. kerületi önkormányzat hétfőn kilakoltat egy családot a kerületben. A családban négy kisgyermek van, és az anya épp az ötödik gyermekével terhes. Az alapítvány sok közéleti személyiséget igyekezett meghívni a tüntetésre, de ott lesznek azok a családok is, akikre az alapítvány értesülései szerint hasonló sors várhat az elkövetkező hetekben.

Az önkormányzatnál ezzel ellentétben azt mondták, hogy semmiféle hétfő délutáni eseményről nem tudnak a kerületben. Délután közvetlenül a tüntetés előtt Szabó Zoltán polgármester pedig ígéretett tett arra, hogy felfüggesztik a kilakoltatást.

November közepén egy kétgyermekes családot lakoltatott ki az önkormányzat a VII. kerületben, akkor a tiltakozó polgárjogi aktivistákat, valamint egy parlamenti képviselőt figyelmeztetésben részesített a hatóság. A Roma Polgárjogi Alapítvány vezetője úgy gondolja, a VII. kerület első emberének arról kellene számot adnia, miért nem létesítettek átmeneti otthonokat a főváros által átutalt 15 millió forintból. Az aktivisták mellett akkor a főpolgármester is a téli kilakoltatások beszüntetését követelte.

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!