Több településről is csatlakoznának az éhségsztrájkhoz

Vágólapra másolva!
Három településről is jelezték, hogy csatlakoznának a kunmadarasi éhségsztrájkhoz, amelyet a helyi volt szovjet repülőtér helyzetének rendezéséért kezdtek. A pénzügyminiszter legkorábban szerdán találkozik az öt sztrájkolóval, akik már több mint 30 órája nem ettek. Az [origo]-nak nyilatkozó alpolgármester közölte, akár meghalni is kész az ügyért.
Vágólapra másolva!

A kunmadarasi repülőtér

Hétfőn reggel azért kezdett éhségsztrájkba a kunmadarasi önkormányzat három tajga, mert el akarják érni, hogy tizenegy év után végre rendeződjön a helyi volt szovjet katonai repülőtér tulajdoni helyzete. A település polgármestere, Márki Sándor mellett sztrájkot kezdett az alpolgármester és Ács Sándor, a képviselőtestület szociális és egészségügyi bizottságának elnöke. Ehhez csatlakozott még tegnap délelőtt két helyi férfi.

Máté Lajos szerint eddig legalább hatszor nyilvánította ki az önkormányzat határozatban a laktanyára és a repülőtérre vonatkozó hasznosítási szándékát, azonban nem kaptak támogatást az államtól.

Az alpolgármester elmondta, hogy sztrájkjukat hétfő reggel éhgyomorra, orvosi vizsgálattal kezdték. Így már több mint 30 órája nem ettek. Beszámolt arról, hogy egyelőre nem érzik magukat különösen rosszul, és folyamatosan orvosi ellenőrzés alatt állnak. Máté megerősítette tegnapi kijelentését, melyben közölte, hogy addig folytatják a tiltakozást, amíg nem születik megnyugtató megállapodás a repülőtér ügyében. Hozzátette: akár meghalni is kész az ügyért.

Varga Mihály pénzügyminiszter hétfő délután az MTI-n keresztül közölte, hogy még a héten - szerdán vagy csütörtökön - kunmadarasra utazik, hogy találkozzon az éhségsztrájkolókkal. Az ügy rendezését várók azonban csak a sajtón keresztül értesültek erről. A Pénzügyminisztérium titkárságán őket arról tájékoztatták, hogy 15-én, azaz pénteken 15 órakor tudnak találkozni a miniszterrel, aki egyébként a térség országgyűlési képviselője is. Az alpolgármester elmondása szerint őket egyeztetési szándékkal nem kereste meg senki, de úgy tudják, a pénzügyminiszter egy nyilatkozatában közölte, hogy támogatja ügyük rendezését.

Korábban:

A megállapodásig éheznek Kunmadarason

Megkezdték éhségsztrájkjukat Kunmadaras vezetői

Linkajánlat:

A kunmadarasi légibázis emlékoldala (angolul)

Magyar repülőterek térképei

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!