Felkai lett Grespik utóda

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetője Felkai László lett. A volt közigazgatási államtitkár a politikai nyilatkozata miatt menesztett Grespik Lászlót váltotta a hivatalvezetői székben.
Vágólapra másolva!

Felkai László lett a Fővárosi Közigazgatási Hivatal új vezetője. Felkai korábban a Belügyminisztériumban volt közigazgatási államtitkár. Az új vezető első feladatai között a fővárosi parkolási rendszer felülvizsgálatáról készült jelentést is tanulmányozni fogja - mondta a hivatalvezető helyettese, Józsa Veronika. A rendszer felülvizsgálatát még elődje, Grespik László kezdeményezte.

A hivatal élén korábban Grespik László állt, akit februárban ítélt hivatalvesztésre a Belügyminisztérium (BM), miután egy tévéműsorban politikai nyilatkozatot tett. A BM szerint ugyanis ezzel megsértette a köztisztviselőktől elvárható semlegességet a választáson a MIÉP színeiben induló Grespik. Ezt a határozatot a miniszterelnök is jóváhagyta.

Grespik a menesztése miatt indított munkaügyi perben egyezséget kötött a Fővárosi Közigazgatási Hivatal jogi képviselőjével. E szerint visszatérhetett volna hivatalába, ráadásul személyiségi jogi sérelmei miatt 10 millió forint kártérítést is járt volna neki. Valójában azonban Grespik nem mehetett be hivatalába, és a pénzt sem kapta meg.

Korábban:

Grespik pénzére vár, és nem perel

A BM menesztette Grespiket

Fórum:

Grespiknek beteg az agya?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!