A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Pénteken zárult Szolnokon az a magyar és amerikai katonák részvételével tartott közös lélektani műveletek gyakorlat, amely hétfőtől öt napon át a Magyar Honvédség (MH) 1. Könnyű Vegyes Ezredének Béketámogató Kiképző Központjában zajlott.
Vágólapra másolva!

A JCET 58 W PSYOPS elnevezésű gyakorlat zárásaként Győrössy Ferenc vezérőrnagy, az MH Szárazföldi Parancsnokságának vezetője értékelte a parancsnokság és az Amerikai Hadsereg 6. Lélektani Műveletek Zászlóalj katonáinak munkáját. Mint elmondta, a gyakorlat során amerikai szakértők és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem oktatói tartottak előadásokat.

A résztvevők elméletben elsajátították a lélektani műveletek során alkalmazott módszereket és eszközöket, és ezáltal nagymértékben fejlődtek az ilyen típusú feladatokkal megbízott katonai törzsekben szolgálatot teljesítők ismeretei. Győrössy Ferenc aláhúzta, a magyar és az amerikai hadsereget képviselők ismét bebizonyították, hogy a feladatok végrehajtásában kiválóan tudnak együttműködni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!