Csak az SZDSZ akar vizsgálóbizottságokat

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ még a nyári törvényhozási szünet előtt megalakítaná az általuk kezdeményezett három parlamenti vizsgálóbizottságot. Az MSZP is felülvizsgálja korábbi javaslatait, ám inkább a nyomozókra bízná a vizsgálatokat. Az MDF és a Fidesz meglepőnek tartja az SZDSZ törekvését, mivel vizsgálóbizottságokat általában az ellenzék szorgalmazza.
Vágólapra másolva!

Fodor Gábor szabad demokrata országgyűlési képviselő pénteken azt mondta: még a nyári törvényhozási szünet előtt megalakulhat az a három parlamenti vizsgálóbizottság, amelyek felállítását a Szabad Demokraták Szövetsége tervezi.

A politikus szerint a közvéleménynek meg kell ismernie az igazságot az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal működésével, a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) rendbetételével és állami feltőkésítésével, valamint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. és az MFB ügyeivel kapcsolatban.

Az MSZP szintén felülvizsgálja a vizsgálóbizottságokra vonatkozó korábbi javaslatait, és ha talál közöttük olyat, amit még érdemes lenne létrehozni, ismét benyújtják javaslatukat - mondta az [origo]-nak Lendvai Ildikó frakcióvezető. Lendvai azonban csak legfeljebb egy-két ilyen esetet tud elképzelni, mivel hasznosabbnak tartja, ha a nyomozati jogkörrel rendelkező szervek vizsgálódnak. A vizsgálóbizottságok ugyanis sokkal kevesebb jogkörrel rendelkeznek. Az SZDSZ kezdeményezését azonban megszavazzák. Lendvai hozzátette: az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottságokat is megszavaznák.

Az MDF és a Fidesz furcsállja, hogy az SZDSZ olyan jogkörrel kíván élni, amit inkább az ellenzéki pártok használnak ki. Egyelőre azonban egyik párt sem gondolkodik azon, hogy kezdeményezné vizsgálóbizottság felállítását. "Revans okokból nem állítunk fel vizsgálóbizottságot" - mondta az [origo]-nak Répássy Róbert (Fidesz). Répássy úgy látja: van egy-két olyan téma, ami parlamenti vizsgálódást igényelne, azonban inkább arra törekednek, hogy az állandó bizottságok vizsgálják ki az ügyeket. "Az SZDSZ bizonyos ügyeket napirenden akar tartani, ez nem kormánypárt profilja" - mondta a fideszes politikus.

Az előző Országgyűlésben a Fidesz csak olyan vizsgálóbizottság felállítását szavazta meg, amit ő maga kezdeményezett, kormányzó pártként. Az első ilyen a megfigyelési ügy volt.

Kapcsándi Dóra

Korábban:

Az SZDSZ három vizsgálóbizottságot kezdeményez

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!