Schmitt Pál, a polgári erők által támogatott független főpolgármester-jelölt elfogadta szocialista ellenfele, Gy. Németh Erzsébet keddi meghívását, és részt vesz jövő csütörtökön a Béke szállóban sorra kerülő megbeszélésen. Gy. Németh Erzsébet az őszi önkormányzati választás kampányában követendő alapelvek lefektetésére kezdeményezte a kerekasztal-beszélgetést. A jelöltek azt várják, hogy az egyeztetésnek köszönhetően elkerülhetővé válnak a július 4-i utcai demonstrációkhoz hasonló, a város életét megbénító megmozdulások.
Schmitt Pál a július 4-i tüntetések kapcsán felkészületlensége miatt kritizálta a budapesti városvezetést. Schmitt szerint egy városnak kell hogy legyen forgatókönyve minden váratlan eseményre. Ugyanakkor kijelentette: jó, hogy az emberek szabadon kifejezhetik politikai véleményüket, de ezt természetesen bizonyos keretek között kell tenniük.
Schmitt reményét fejezte ki, hogy hozzá hasonlóan valamennyi főpolgármester-jelölt elfogadja a meghívást és részt vesz a találkozón. A független jelölt ezzel Demszky Gábor főpolgármester kijelentésére reagált, aki jogos felvetésnek nevezte, hogy a főpolgármester-jelöltek egyeztessenek a kampány etikai vonatkozásairól, de a megbeszélést csak azután látná időszerűnek, hogy az államfő kiírja az önkormányzati választásokat.
Schmitt reményét fejezte ki, hogy a megbeszéléssel biztosítható - amit ő független jelöltként a kezdetektől fogva hangsúlyoz -, hogy a kampány és az azt követő négy esztendő ne a pártpolitikáról, hanem elsősorban a budapestiekről szóljon. Schmitt, hogy részt vehessen a megbeszélésen, egy nappal elhalasztotta Helsinkibe tervezett utazását, ahová a Magyar Olimpiai Bizottság elnökeként olimpiai bajnok társait kíséri az 1952-es sikerek helyszínén rendezendő ünnepségekre.