Az M7-es autópálya felújítása miatt a Balaton felé vezető oldalon több helyen is egy sávra szűkült az út szerdán, ezért néhány kilométeres kocsisorok alakultak ki. "Az egysávos korlátozások csak rövid ideig tartanak, általában a terelések kiépítésének idejére" - mondta az [origo]-nak Béni Gyöngyi, a Nemzeti Autópálya Rt. szóvivője. Az egysávos szakaszok mellett még mindig több szakaszon terelik egy oldalra a kétirányú forgalmat, ilyenkor két-két, igen szűk sáv áll az autósok rendelkezésére, ahol maximum 60 km/óra sebességgel lehet haladni. A szűkített sávokban két méternél szélesebb járművek nem férnek el egymás mellett.
A nyári időszakban kialakult hatalmas dugók és a balesetek miatt többször is felvetődött, hogy szünetet kellene tartani a felújításban. Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter kérte a felújítást végző céget, hogy a forgalomátterelés szűnjön meg július közepe és augusztus vége között, és felkért egy bizottságot, hogy vizsgálja meg a felújítás menetét és a baleseteket. Csillag István miniszter kedden az [origo] kérdésére elmondta, hogy már megkapta a balesetekről szóló jelentéseket, de még nem tanulmányozta át őket. A Nemzeti Autópálya Rt. szóvivője szerdán azt közölte, hogy szünet nem lesz a felújításban, hanem a tereléseket próbálják minél inkább csökkenteni. Augusztusban összesen 28 km-nyi szakaszon lesz elterelés, ez három hosszabb és egy kis szakaszon oszlik meg - mondta Béni Gyöngyi. A felújítás egyik fő-építésvezetője szerint tartják a határidőket, az autópálya elkészül az eredeti, november végi határidőre.
Az elterelések ellenére is az M7-esen autózóknak többször is feltűnt, hogy miközben lassan araszolnak az autópályán, az elkerített munkaterületeken állnak a gépek, és csak néhány munkás dolgozik. "Ennek az lehetett az oka, hogy egy híd elkészülésére kellett várni a munkák folytatásához" - mondta az [origo]-nak a helyszínen az egyik fő-építésvezető, Szűcs Ervin. Az építkezés áprilisban, májusban és júniusban éjjel-nappal folyt, júliusban azonban egy híd befejezésére vártak az útépítők, valószínűleg ekkor készült az egyik kereskedelmi televízió riportja is a kihalt munkaterületekről - mondta a fő-építésvezető, aki azt is hozzátette, hogy hétfőn hajnalban forgattak a tévések, ők pedig hétfőn reggel 9-kor kezdték a munkát, mert messziről jönnek az építőmunkások. Az [origo] tudósítójának ottjártakor csaknem minden lezárt területen dolgoztak a gépek és az útépítők.
Fotó: Barakonyi Szabolcs